Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Komlós Aladár: Magyar költészet Szlovenszkón

közönsége. Ez a közönség konzervatívabb, s ez az irodalom egészében talán nyugtalanabbul modern, mint a pesti. A kölcsönös meg nem értésnek olyan fájdalmas helyzete támad ebből, hogy a magyar író szokott méltányolatlansága ehhez képest idillnek mondható. Ha egy szlovenszkói átlagolvasót megkérdezünk. Mécs Lászlón kívül aligha fogja ismerni új hazája bármely költőjének nevét. -Ez a ruszinszkói költő pap szertejárt fehér reverendájában, s ahol a verseit elszavalta, rajongások lobogtak fel mindenfelé. A katolicizmus nagy lelki kultúrájának köszön legtöbbet: átfogó világszemléletet s az élet irracionális voltának erős tudatát hozta onnan. Ha a verseit olvassuk, mintha fölényt kapnánk a világegyetemmel szemben. Mert látjuk, nagyon magasról látjuk belőlük az élet cirkuszát. Egy ujjongó hit él Mécsben: annak a hite, hogy lehet jónak lenni, és hogy a jósággal megszépítjük a különben is szép és végtelenül gazdag életet. Mécs Lászlónak lenni jó. S egy verset átélni annyit tesz, mint annak költőjévé változni. Verseit átolvasva, néha — ritkán — elfogja az embert egy napfényes mámor, valószínűleg rokon azzal az érzéssel, amelyből Mécs lírája fakad. Alighanem ez a sikere legmélyebb titka. Mécs Lászlónak lenni jó. Csak egy a baj. Mécs költészetének a keretei világátfogók, de keretek. Tele kellene még élni őket! Néha — s ilyenkor megindítóan kedves — előttünk szeret: az egyszerű tanítót, egyszerű embereket, máskor azonban csak a szeretet fogalmát és más approbált erényeket dicsér lelkesülten előttünk. Túlságosan tudja már, mi az a magatartás, amelyet helyesel — s. így aztán megesik vele, hogy meg sem várja, míg a helyeselt érzések maguktól előbuknak belőle, hanem egyszerűen ezeknek az érzéseknek mindig készen váró eszméit verseli meg. Mert a termékeny Mécsnek voltaképp igen kevés az élménye. A versei osztódással szaporodnak. Lelkébe nem kerül új versnemző megindulás, egy-egy régi élményről csingilingiz újra meg újra. Semmi sem könnyebb ennél egy rutinos embernek, ha ismeri azt a fráziskincset, amely a világirodalomban egy-egy téma körül összegyűlt (s Mécs nem veti meg a legolcsóbb gipszcirádákat sem: „csillagszirmú pázsitselymek", írja például). Szavai — beléjük vághatunk — nem véreznek. Végül aztán nem hisszük el egészen Mécsnek az áhítatos, irracionális szemléletet sem, oly áhítat nélkülien, racionálisan szónokol, sőt — bocsánat — fecseg róla. Oly meg nem 69