Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Egy ember meg akar szólalni

nem engedi nekik a terepet egészen. Jó ember, boldog ember: a madarakat csak nem zavarhatja?! íme, egy ember, boldog és irigylésre méltó. Boldog, mert a szemek vakok, irigylésre méltó, mert a fülek süketek. Hazugság az egész! Álarc, komédia! Ez a boldogság halálos tehetetlenség, ez a behemót idill: a szellem facér kietlensége. Tehetetlenség, mely nem érdekel senkit, katasztrófa, melyet senki sem lát. A színen a boldog ember ágál, kinek soha ilyen jó dolga és soha ilyen Jób-sorsa nem volt. Egyszerre, egy időben mindkét véglet. A munkátlan elterpeszkedés és a kiszolgáltatottság torokszorító lidérce. Élet, mely minden pillanatban várja a halálos csapást: szellem és lélek idegsokkot kapott,'az Isten sehol. De ki tudja, ki érti, ki látja ezt így?! Egy ember pihen, lustálkodik, bakafántoskodik: egy ember szenved. Madarakkal beszél, virágokra, asszonyokra, gyerekekre nevet, tekintete a felhők magasságában úszik és a boros pohár fenekére zuhan. Egyszerre érzi a magasság és mélység részeg mámorát és a föld józanító igazságát. Élete a mélypont kényszervalósága: mozdulatlanság. Jóbnak nem kell épp piszokban fetrengeni, a hamut és a férget a hír előzi meg, mely személytelen, messziről jön és közelre talál. A szabeusok nemcsak barmokat zsákmányolnak, de elveket is pörkölnek és hiteket semmiznek. A kaldeusok nemcsak a juhnyájakat hajtják el, de lelket kerítenek karámba, és szellemet löknek mozdulatlanságba. A küldöncök egyre jönnek, a hírek egyre szaporodnak. Jóbnak csak fiai voltak, de neki ismeretlen testvérei, közeli egynyelvüek és idegenek elszórva az egész földkerekségen: emberek az embertelenségben. Hol vannak? És vannak-e még? A hírek egyre "kevélyebbek és az állathős-igék egyre egyformábbak: sétálhat, pihenhet tovább, a mozdulatlanság, a némulás görcse nem enged, a világ világa, mely szent bizonyosságként indult jövőnek, elveszett, elmerült, csak a felhő maradt, csak a boros pohár, csak a madárdal, a hangyaút, asszonyok cinkos mosolya és gyermekek pajtási "zsarnoksága. Ó, boldog ember! Micsoda hazug monstrumként lézengsz itt a korban! Micsoda világ zuhant itt a jóbi hamuba! Felhők, madárdal, hangyák és gyerekek, asszonyok és kocsmacimborák, irigység és bosszankodás, ti vagytok a tanúk. Ti a boldog vakok és nevető süketek, akik ebben a perben soha tanúságot nem tehettek! Boldog emberről beszéltek, és nem veszitek észre bénult némaságát, irigylitek 52