Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Egy ember meg akar szólalni

FÁBRY ZOLTÁN Egy ember meg akart szólalni (1940 végén — amikor első illavai szabadulásom után az egyéves írástilalom lejárt — barátaim megkértek, hogy a szlovákiai magyaroknak küldjek karácsonyi „jó hírt". A pozsonyi Magyar Hírlap szerkesztői rendelkezésemre bocsátották lapjukat, remélve, hogy a nagy karácsonyi anyagban hangom könnyebben elcsúszik. Magát az itt következő írást — Egy ember megszólal címen — azonban még ők sem merték lehozni. A honoráriumot Somos Elemér főszerkesztő mégis elküldte. Bátor tett volt ez akkor: tüntető, nyilvános jótétemény. Itt és most köszönöm meg neki! Mert a fasizmus által torokba fojtott szó mindennél hitelesebben jelzi a gondolat igazát: emlékezőn és emlékeztetőn zárja be az írás A gondolat igaza címet viselő könyvet.) íme, egy ember, akit irigyelni lehet, és irigyelni kell: semmi dolga, eszik, iszik, sétál, pihen, olvas, hízik. Reggel fölkel, hogy megvárja az estét, este lefekszik, hogy reggelre virradva folytathassa előző napi munkáját. Boldog ember: megtévesztő csoda. Nem nyugdíjas, nem tőkepénzes, frakkot, bundát sem ismer, és mégis: semmi dolga, sétál, pihen, olvas, hízik. Munkanélküli. Nem dobták ki gyárból, nem kergették el sem a pult, sem az eke mellől, a felmondást sem kézbesítették ki neki, és mégis egyszerre kicsöppent mindenből: felesleg, B-listás, elavult, elárvult. Nem volt sem gazdája, sem irodája, nem volt szerződése és fix fizetése. Valami megbízatása volt csupán, önnönmaga által adományozott cím és jelleg, mely szemérmetlen perceiben a „küldetés" szóval pöffeszkedett. Senki sem kérte, csábította, kényszerítette, hogy vállalja, nem sajnálták, nem irigyelték, és egy szép nap rá kellett döbbennie, hogy ez a lenézett, félvállról kezelt, lemosolygott és feleslegesnek hahotázott szerep tényleg nem kívána50