Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Sziklay László: Költők a hegyek árnyékában

„A vadász ül hosszú, méla lesben Vár felajzott nyílra gyors vadat, S mind fölebb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár; Vértes belsejében Nyugszik a vad hűs forrás tövében ..." — úgy kapcsolja össze a szlovák költő, Andrej Sládkovič is a nagy magyar király történelmi alakját a hegyvidék merész hegyeinek világával. Detvan című elbeszélő költeményében ott él Mátyás király alakja a nép száján. A magas, vad Poľana-csúcson a legenda szerint valamikor Mátyás király vadászlese állott, a rettenthetetlen sziklák, a százéves tölgyek leveleinek susogása mind-mind a történelem nagy alakját juttatják eszébe, akinek az emléke így kapcsolja össze a szlovák költő tájképét a magyar tájak képeivel. A népi hagyományok így keresztelték el a forrást Királykáinak, a hegyet Királyhegynek, az egyik sziklát Király székének, a nyírfát Király nyírfájának: aki ismeri a hegyvidéki magyarság nyelvét, ezeket az elnevezéseket jó ismerősökként köszönti. Ugyancsak a Detvanban mutatja be Sládkovič a hegyvidéki táj derűs, meleg képét, a napsütötte réteket, a merész hegyoldalt, amelyen tisztán, üdítően zúg végig a Poľana szele. Lányok nevetése, legények kuijantása teszi élővél ezt a képet, amelyhez a magyar irodalomban talán Mikszáth képei rokoníthatók a legjobban. Sládkovič romantikája ugyan nagyon messze áll Mikszáth reális, sokszor a cinizmust súroló mosolyától, fölényességétől, de az kétségtelen, hogy a hegyi világ derűje az ő novelláiból éppúgy kicsillan. Sládkovič a Garam szerelmese. „Én Garamom! Fiatal érzéseim szerelmes társa, a Te partjaidon virágzott ki lelkemben a szerelem virága, s a tiszta víz merész rohanásában sokszor lestem meg a dicsőség csíráját..." — írja lírai-epikus költeményében, a Marinában, és haláláig kíséri a folyó képe, mint nemzetének hű társa, mert őrzi a múltat, a múlt dicsőségét. Thaly Kálmán is ä Garamhoz fűzi a dicső múlt képét, mikor az örökszép sorokat adja a kuruc költő szájára: „Sebes víz a Garam, siet a Dunába, Kurucok tábora éppen ott megszálla." A szlovák tájat a maga valóságában, életének valódi színeivel 468