Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom

de háromszáz év óta a gyér és főleg vallási tárgyú irodalmi megnyilatkozás nyelve a cseh. A husziták hozták ide magukkal. Gondoljunk vissza Jiskráék korára. Jósika írja fölöttébb színesen A csehek Magyarországban című regényében, hogy a magyarok is cseh Bibliát olvasnak. Tudjuk az új abb történelmi kutatásokból, hogy a huszita ige, eszme és létforma mekkora hatással volt helyenként a népi magyarságra. Természetes tehát, hogy megfogta a nyelvtestvéreket és vérrokonokat is! Sajátos nyelvi kettősség jő létre a gyakorlatban a szlovákoknál: az írott és prédikált szó a biblikus zamatú cseh, egyébként a szlovák járja. Szlovák nemzeti lélek ekkor még nincs, a nemesség hűbériségi magyar tudatában érzi létbiztonságát, s alig módosul magatartásában később is. A „szlovák nemességet" csak Vajanský regényeiben láthatjuk, ahol a nemzeti érzésre lobbant grófkisasszony feleségül megy a fiatal falusi tanítóhoz. A kései romantikus író álma ez, holott a valóság a kétmillió szlovák paraszt és földmunkás volt akkor is. Az ő nyelvük és létük izgatja a csehszlovák nyelvi egység megszüntetőit. A szlovák nyelvi önállóság törvényszerűen jön létre s feltartóztathatatlan. Nem különösség, nem véletlen, nem is függ össze az „ezeréves rabsággal." Az ezeréves rabság, mint Chaloupecký mondja, retrospektív legenda. A fordulat utáni fellángolás hozta létre, lélektani okai voltak; a jelen hátterét a múlt mindig festőibbé teszi. De félre ne értessünk! Talán észrevette az olvasó, hogy e „rabságnak" és kerek idejének emlegetése az utóbbi időkben mennyire eltűnt a szlovák közvéleményből, az irodalmi alkotásokból úgyszólván kiveszett. Viszont tagadhatatlan tényként áll itt az ezeréves együttélés gondolata, mert itt, a hegyek között, az ódon városok és várromok és gazdagon elszórt falvak örökkön elrejtett vidékén a szlovák népi integritás és szlovák—magyar együttélés erkölcsileg érintetlen maradt. Ez a népi valóság adja aztán a szlovák nyelvi öneszmélést először a katolikus Bernoláknak, aki egyébként egy magyar városból, Érsekújvárból indítja útra a szlovák irodalmi nyelvet, a nyugati szlovák nyelvjárásnak ma kissé komikusan archaikus stílusát. Ez a népi erősség fogja meg az 1848-ás napok nevezetes szereplőit, a lutheránus Stúrt, Hurbant és Hodžát, akik már öntudatos szlovák létélményt és sorsmegértést hordoznak szívükben, s a középszlovák nyelvjárást, a legtisztább idiómát, a Turóc, Liptó megyeit választják irodalmi nyelvvé. Bizonyos zűrzavar kerekedik, a csehek is ellenállnak, az 451