Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom

tűnnek fel, az önállító, nagy személyiség, aki maga teremt magának világot s az irodalmat előtérbe helyezi, hiányzik. Březina, akinek nagyságát mindenki elismeri, nem volt olyan hatással a csehekre, mint például magyar viszonylatban kortársa: Ady. De ez megint összefügg a magyar fejlődés más előzményeivel; nálunk félezredév óta az irodalom áll a hatás és szereplés előterében, a politika másodrangú, sőt alsóbb is. A cseheknél fordítva van. A hűbériség német köntösben lépte át egykor Csehország határát, német műveltséget hozott magával, német témákat és formákat árasztott az irodalom számára. Aztán jön a barokk és a rokokó kora, a 16., 17. és 18. század, olasz operákat harsognak az ódon Prága tornyai között. Majd megint a németek kerekednek felül; az osztrák udvar gondoskodik róla, hogy egyre szaporodjanak, s a külső műveltségi hatás díszítő cirádáiból őrködjenek a csehekre. Prága Mozart városa lesz és a német tanárok otthona, ahol a legszebben ejtik ki Goethe igéit. Érthető tehát, amikor Palacký nemzedéke a nép élére áll, első dolguk, hogy a nénfiet szellemi fölénytől tehermentesítsék az országot. Kitűnően látnak hozzá, németül. Ezen a nyelven egyengetik az utat a franciák és angolok felé. S a kapcsolatokat máig tartják és mélyítik. A cseh irodalom pontosan egy húron pendül a nyugatival, nevezetesen a franciával. S mégsem egyoldalú, igyekszik magába olvasztani mindent a hazai kútforrásokból, tájékozódik minden irányban. Irodalmi tudata ide-oda csapong, nyugtalan és kereső, idegesen korszerű, olykor elfárad az átömlesztésben, s csak a nyelv folytonosságát hallani, mint egy hosszú, monoton orgonavariánst; például Nezval pazar verseiben. A cseh létformának meghatározó vonása, hogy társadalmi összetételéből hiányzott a nemesség. Úgyhogy polgársága és népi származású értelmisége a dolgozó osztályokkal együtt egy arisztokrácia nélküli, valóban nyugati értelemben vett nemzeti szerepű középosztályt alakít ki. Ez az anyagiakban kevéssel beérő, szerény és úriatlan középosztály annál nagyobb igényeket támaszt a politikában s a szellemi életben. Ez az osztály a történelmi jogot életjoggá avatja, a nyelvi létezést azonosítja a társadalmi egzisztenciával, nem ismer gáncsot és gátlást; olyan, mint a holland vagy a dán polgár. Kávészagú, kalácsos országot óhajt, s szembeszáll a szociális kizsákmányolással, mint ahogy szembeszállt a Habsburgok hatalmi fölépítményével. A háborút senki vaskosabb, áthatóbb röhejjel s pokoli cinizmussal ki nem 449