Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938
Tudomány és művészet - Vass László: A kiművelt emberfő hiánya
zású csehszlovákiai magyarságból összesen csak három van a mezőgazdasági főiskolán, és a három közül is előreláthatóan csupán egy készül komolyan erre a hivatásra! Megdöbbentő számadat! Lesújtó számarány! Nem sokkal kedvezőbb a helyzet az alacsonyabb földmüvesiskoláknál sem Komáromban és Rimaszombatban, ahol még számos felvételi hely áll betöltetlenül, holott a továbbtanulás lehetőségei, feltételei anyagilag is igen kedvezőek. Ekkora hiányosság mellett nem nevetséges paradoxon-e az a nemrég megjelent röplap, amely a „fiatalság szavaként" a népvezetést, a népszolgálatot, a népmunkát hirdeti hangzatos, dinamikus frázisokkal? Mert mire van szüksége a csehszlovákiai magyar népnek: őrmesterekre vagy szakemberekre? A választás nem lehet problematikus. Akik a népet politikai kalandjaikhoz használják fel divatos népközösségi jelszavak ürügyével, azok az őrmestert választják, a vezetőkiképzést követelik, de akik az itt élő magyarság számára emberibb életformáért küzdenek, azok a szaktudás fölényét helyezik előtérbe, a kultúrnívót mint leghatékonyabb ellenszerét a műveletlenségből eredő demagógiának. A szakműveltség hiányai nemcsak mezőgazdasági területen mutatkoznak. Hasonló bajokat látunk művelődési életünk minden vonalán. Irodalmunkat a kritikátlanság és a nyomában járó közöny hínárja sorvasztja; egy-két hősiesen ellenálló írónkon kívül az egész csehszlovákiai magyar irodalom napról napra kezd kikapcsolódni nemcsak az egyetemes magyar, de az európai szellemi áramlatokból is, hogy annál mélyebbre süllyedjen a provincializmus terméketlen talajába. Tudományosságunk érzi meg leginkább a művelődési lehetőségek elapadását. Amit Krammer Jenő, a kitűnő pedagógus mondott a nemrég megjelent és eredményeiben Szlovenszkón alig felbecsült Pedagógiai Évkönyv előszavában, hogy „egyre nagyobb veszedelmét érezzük annak, hogy a tudományos kutatás eredményeivel szakad meg a kapcsolatunk, hogy a gyakorlati munka sok fáradságos éve és hagyottságunk nyomasztó érzése lassankint eltompít a szellemi elgondolások és célkitűzések ideális magaslataival szemben, s így nevelői munkánk lélektelen robottá szürkül", azt elpanaszolhatják a többi szaktudomány képviselői is. A benső barátokon s ismerősökön kívül ki vesz itt tudomást arról, hogy közöttünk dolgozik a magyar történetírás egyik legkiválóbb s legszerényebb alakja, Sas Andor dr., akinek a cseh—magyar kultúrhatásokról írt munkáit a mai főiskolás ifjúság ugyan alig ismeri, de egy hálásabb utókor nélkülözhetetlen 388