Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Háber Zoltán: A munkásszinpad és technikája

szerepeiket, mert vagy még árnyékaikat sem lehet látni, vagy pedig mozgó árnyékaikkal takarni tudják ott, ahol kell, a papírokat. Az árnyék vetítésénél viszont a megfelelő távolság beállítása a fontos, különösen alakok esetében, nehogy az egyes alakok gnómszerüen nőjenek a többiek felé. Az árnyszínház játszási technikája és hatása igen tanulságos. — Tegyük fel pl., hogy az árnyszínház egy tőzsdei jelenetet játszik. A lepedőn részvényeket nyújtó karok, mozgásban levő alakok láthatók. Hátul a kórusok izgatott hangon a tőzsdekrachot játsszák meg. A közönség előtt eleinte érthetetlen a jelenet, az előadás végén azonban már érezhető a hatás. Ilyeneket kérdeznek: „Tényleg ilyen lárma van a börzén?" vagy: „Igaz is lehet, hogy itt alakul a sorsunk". Másnap aztán a legtöbbje olvasnivalót keres, ahol felvilágosítást kap a tőzsde és a kormány viszonyáról. Közvetlenebbül hat azonban a tárgyak vetítése. Pl. börtönjelenet: a lepedőn csak félig van világosság, s egy asztal, rajta cserépkorsó körvonalai látszanak. A lepedő másik fele sötét, csak az egyik sarokban valami fény, ami a börtönablak rácsát világítja meg. A kórusok láthatatlanok. A hatás itt egyenesen frappáns. Színdarabok előadásánál a csoport igen érdekes tapasztalatra tett szert. Míg egy ideig egy-egy az osztályon kívülálló személyt, legyen az bankár, gyáros, földbirtokos stb. úgy játszott meg, hogy maradék nélkül fejezze ki ennek állásfoglalását, gondolkodását, addig sokkal nagyobb hatást ért el, ha ezeknek az alakoknak a karakterét úgy játszotta meg, hogy a nézők előtt ezt a karaktert — lehetetlenné tette. A minisztert például nem úgy játssza meg, hogy az hamisítatlan minisztert mutasson, hanem hogy minél inkább ellenszenvessé tegyék ezt az alakot a közönség előtt. Ugyanígy a nyárspolgárt sem teljes egészében, hanem csak botlásaiban és beképzeltségeiben játssza meg vagy azt a szociáldemokrata állásvadászt, aki óvatos, mert tudja körülbelül, hogy mit is akar a reformizmus, de megzavarodik, elszólja magát, és kész az oly régen óhajtott proletárszatíra: a közönség kacaja együtt gúnyolja a nyárspolgárt és a reformistákat a szereplőkkel. A lévai munkásszínpad azon az úton halad, amely a legalkalmasabb az osztályharcos proletárkultúrára. Sok a nehézség, főképpen mert a rossz iskolai viszonyok mellett a szereplők nagy részét még olvasni is tanítani kellett, azonban a harcos akarat ezt is legyűrte. (1932) 372