Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Sipos Béla: SzinyeiMerse Pál

Szinyei, összetört szívvel, magával vonszolván élete nehéz keresztjét. Elhagyottan, egyedül. Sokszor láttam őt gyerekkoromban, amint a jernyei park bokrai között feltünedezett a nagy darab magányos ember, viharvert bőrkabátban, vállán vadászfegyverrel és tengerkék szemeiben mélységes bánattal... A hosszú, 28 esztendős vértanúságnak a modern művészet diadala vetett véget. Amikor 1902-ben a nagybányai művészcsoport első nagy kiállítását rendezte Budapesten, és rohammal foglalta el a fővárost, a modern festészet győzelme is véglegessé vált. A művészet hivatalos feje abban az időben már nem Keleti volt, hanem egy finom lelkű, erős művészi kultúrájú úr: Lippich Elek. Ő kutatta fel a jernyei remetét, és ügyes csalafintasággal ő csalta ki odújából Budapestre. A tehetséges Zempléni Tivadart azzal az utasítással küldte fel Jernyére, hogy ott szorgalmasan festegessen, és ezzel a módszerrel csábíthassa vissza Szinyeit a művészet berkeibe. így is történt. A deresedő, gyógyuló szívű Szinyei fiatalos érdeklődéssel kísérte Zempléni piktúráját, és maga is egyre erősbödő vággyal sandított a régen porosodó paletta felé. Egy szép napon újra hozzáfogott a festéshez. Mire eljött az ősz, Szinyei friss tervektől tüzelve Zemplénivel együtt Budapestre utazott, ahol közben már készülődött egy retrospektív Szinyei-kiállítás. A legnagyobb fáradság és igen jelentékeny költségek árán (Szinyei képei még müncheni korában legnagyobbrészt Amerikába kerültek el) sikerült is a mester összes jelentékeny műveit egybegyűjteni, s a csodálatos nyolc esztendő káprázatos aratása nemsokára együtt volt a Nemzeti Szalonban. Reveláció volt ez a kiállítás, örökké emlékezetes a magyar művészet és kultúra történetében. A nagy rehabilitációt persze a tisztelet és elismerés utólagos szépségflastromai is nyomon követték. A gyógyult és megifjodott Szinyei békességgel szívében, életének kései virágfakadásán megtalálta lelkének elveszett egyensúlyát, újra festeni kezdett. Nyaranta felvonult Jernyére, míg a telet Budapesten töltötte. Ott trónolt naponta a Japán kávéház művészasztalánál a művészek koronázatlan királya. Persze az újrafeltámadt Szinyei már nem a Majális ifjú festője volt. Életének nagy mondanivalóját már régen megörökítette. A törés, mely egykor művészi énjét érte, behegedt ugyan, de lelkének harangszava nem csendült meg többé régi ezüsthangján. Ez a kései fellángolás már csak őszi másodvirágzás volt. Itt-ott kicsillant még 367