Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Író és osztályharc

Ezren, tízezren vagyunk... többen ... százezren ... sok-sok millióan vagyunk. Csak semmi jajgatás. Elég volt tegnap éjjel — most a munka jön és a harc. És enni kérek, mert Gammának is erőre és egészségre van szüksége!" Két példa. Két véglet. Az egyik: Márai, aki a kultúrfölény maximumával eljut a kiskutyákhoz. Menekül a maga módján a saját gazdagságával a semmiből a játékba. A másik: Gamma, akit az undoros felismerés hajt a proletariátus felé, hogy ott, és „csakis ott találja meg kortársi helyét, hogy ott, és csakis ott, a pesszimizmus, a nihilizmus átváltozzon optimizmussá: mégiscsak érdemes élni, hogy ott, és csakis ott, a boldogság és öröm érzetét egyforma jelentőséggel felváltsa a felelősség érzete, mert »most a munka jön és a harc«". Elég a példákból. Szögezzük le a tényeket. A jövőt nem pincsikutyák és nem burzsoáművészek határozzák meg. Nem ezek akarják, és nem ezek harcolnak érte, de egyedül a proletariátus. Az írónak — aki a korfelelősség hordozója volt mindig — tehát találkoznia kell a proletárral, mert csak így valósíthatja meg osztályharcos — tehát korszerű — misszióját. író és proletár. író, akit munkában, tettben, célban egy nevezőre lehet hozni a jobb jövőért harcoló osztályharcos tömeggel. De ez nem olyan egyszerű. Nem határozhatom el magam máról holnapra: fütyülök mindenre, megcsömörödtem mindentől — proletáríró leszek. Ennek útja van, ennek módja van, és ennek az elhatározásnak akadályai és akadályozói is lesznek. Az első akadály önmagam- leszek: a bennem szunnyadó önzés, a bennem rekedt polgár, az utolsó: maga a proletár. A proletár indokolt bizalmatlansága a minden lében kanál entellektüellel szemben. Az író egy szép nap — tíz-egynéhány évig volt elég ideje eltűnődni — rádöbben egy lehetetlennek látszó, de cáfolhatatlan, egyszerű tényre: ez a kéz, amely ír, ez a kéz, mely ma az írógép billentyűin ugrál — évekkel ezelőtt a szó legszomorúbb, legaljasabb értelmében embert ölt. Gyilkolt! Ma undor rázza, ma a toll dadogó szökelléssel sikoltja figyelmeztető ébredését, a kéz rémegő hisztériája emberkezet keres: találkozást, segítséget, feloldozást. A gyilkos száján epileptikusán habzik a szó: szeretet. A kéz, mely gyilkolt, leírja a varázsigét: soha többé, soha többé háborút! Nem elég! A háború félreérthetetlenül kimutatta a ma uralkodó társadalmi rend imperialista arcát, mely krízist tegnap és ma csak háborúval tud 30