Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Forbáth Imre: A szatíra

igen viszonylagos, fiktív és mulandó dolgokat, mint csupán történelmi artefaktumokat, melyek jócskán selejtesek, jogtalanok és deformáltak — ennélfogva jócskán reformálhatók! S mindezt a nagy angol társadalmi harcok idejében, midőn a világon még legtöbb helyütt szilárdan állottak a feudalizmus merev rendi államai, a földesurak — jobbágyok, feudálisok — vazallusok s a céhrendszerek korában, mikor ez még örök rendnek tűnhetett fel, mint Istentől parancsolt, változhatatlan s a teológiától szentesített állapot. Swift jelbeszédét helyesen megfejtve kétségtelenül megtaláljuk ezt az értelmét: a szenvedélyes ellenkezést, a vétókiáltást, a szociális tiltakozást. A lehetetlenség deklarációját: egy embertelen világban embernek maradni! A szatíra végső határát én Swiftnek abban a borzalmas írásában látom, melyben az éhínség leküzdéséről ír. Ebben a hűvös memorandumstílusban, államtanácsosi pedantériával cirkalmazott írásban azt a tanácsot adja, hogy az éhes nép fogyassza el a gyermekeit. Micsoda pokoli démonia: faljátok föl a porontyaitokat, ti szolgalelkek, bolondok, kreatúrák! De ki ne hallaná ebben a felszólítást is: széjjeltörni azt a rendszert, mely nem képes tagjait táplálni, emberi módon eltartani?! Már ezen a pár példán is megismerhetjük a szatíra jellemző formáit és műfogásait. Különböző stílusok levegőjében variálhatók ezek, de az értelmük ugyanaz marad, legyen az bár Trimalchio lakomája a latin Petroniustól, vagy Rotterdami Erasmus könyve A balgasúg dicséretéről, akár Rabelais Gargantuája, Brueghel és Hieronymus Bosch groteszk víziói, Goya Caprichosa, Heine, Daumier, George Grosz politikai karikatúrái, Arany János eposza a nagyidai cigányokról vagy Karl Kraus hatalmas szatirikus életműve — mindegyik módszerének lényege: a beteg valóság analízise, a cudar jelenségekben szunnyadó belső ellentmondások s ez egymást rohamozó erők dialektikus harcának felmutatása. S mint döntő — ha nem is mindig kimondott, de magától értetődő — következtetés: az ilyeténképpen rossznak talált valóság megváltoztatásának etikus követelése. Ezek után nem lesz nehéz a szatírának mint műfajnak érvényességi határait megjelölnünk. Ez egyes-egyedül a valósághoz való viszonyától függ, anyagának és célkitűzéseinek igazságtartalmától. Mert ha a karikatúra hamis és hazug, s a tendencia a rossz megőrzése és védelme érdekében a haladás ellen irányul, úgy az nem szatíra, hanem inkább művészethamisítás, galádság és regresszió. A módot. 308