Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Forbáth Imre: A költészetről és magamról

uralását, melynek eléréséhez lankadatlan munka és stúdium szüksé­ges. A jó forma biztosítéka annak, hogy az igazság ne torzuljon el, és az eszmék bora ne lyukas tömlőkbe jusson, ahonnét gyorsan kifolyik. A másik kötelesség magának a formának az ismerete, a valóság tekintése, az erkölcsi parancs követése, hogy ne a magányosság szirtjein fagyoskodjon a művész vagy elefántcsonttoronyban éljen bezárkózva, hanem az élők között s velük élve ismerve bánatukat­örömüket a társadalmi történés valóságából merítse művészetének anyagát. Kontaktusban a tömegekkel, a nagy kollektív vágyálmok és szabadságtörekvések hordozója, őrzője és formálója így lesz a mű­vész, s csak így lehet nagy és a legnagyobb művek alkotója. Ez az én művészi krédóm! Ezek után súlyos és kényes feladat számomra önmagamról beszél­nem, hiszen jogos a kételyem, vajon mint művész teljesítettem-e kötelességemet a fenti értelemben, s vajon a müvem igazán hozott-e valami hasznot, értékeset? Ennek szigorú és igazságos megítélését rá kell bíznom bírálóimra. Válogatott verseim — húsz év termésének legjavát állítottam nemrég össze — keresztmetszete tegyen majd bizonyságot mellette vagy ellenem. Én csak egypár megjegyzéssel kívánom verseimet kommentálni. Költői termésem úgy a kvalitást, mint a kvantitást tekintve elég­telen. Gyér eredmény mindenképpen, s én joggal sóhajtok: hát ennyi láz ilyen kevés gyümölcsöt hozott? Mi ennek az oka? Azt hiszem, ez nem annyira a tehetségen múlott, mint az akarat gyengeségén, azon, hogy nem tudtam áttörni társadalmi származásom és helyzetem korlátait. Mindvégig megmaradtam revoltáns kispolgárnak, individu­alistának, tipikus entellektüelnek, ki a saját életének romlását, magányosságát és kiúttalan krízisét jajongja. A melankóliával és rögeszmével vívódó modern entellektüel művészete az enyém, ki bármennyire is tisztán látja a társadalmi szükségszerűséget és az ember emancipációjának egyedül lehetséges útját, mégsem képes szakítani osztálya attitűdjeivel; ki a kávéházi asztalnál jobban érzi magát, mint a harcos élet viharában, s aki mértéktelenül túlbecsüli az egyéniség és az esztétikai formák értékét. Erre mutat sajátságos vonzódásom a fantasztikushoz és egzotikushoz, a kalandszeretet, a magányosság és a spleen mindig visszatérő motívumai, a külvárosi csapszékek, csirkefogók és csavargók szeretete, a hajlam eltávolodni a valóságtól a formák merész, de üres játékaihoz. Ez mind lepleződik 303

Next

/
Thumbnails
Contents