Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Dobossy László: A modern nevelés szociológiája

szociológiai kritika tárgyává tegyük, annál is inkább, mert ezt a munkát részben és nagyszerűen elvégezte már Balogh István a Korunk 1931 februári és márciusi számában. (A modem pedagógiai törekvések kritikája című tanulmányában.) Itt most csak ennyit: a nevelői munka megorganizálása nem jelenti új társadalmi lény megszületését. Csupán lehetőséget jelent ahhoz, hogy az egyén harmonikusabban, szervesebben nőhessen bele környezetébe. Metódusok csak „utak a célhoz". A célt azonban a társadalom s a társadalomban az osztály érdeke határozza meg. Az iskolai nevelés sikere azon múlik, mennyiben van összhangban a tanító munkája a szocializálódási folyamat egyidejű fázisaival. A nevelés sikere akkor lesz teljes, amikor teljes összhang, egész szoros párhuzamosság lesz a nevelés minden tényezőjének működése között. Jegyzet. A tisztább áttekinthetőség érdekében eddig elkerültem s most egységesen foglalom össze azoknak a főbb irányoknak a kritikáját, amelyek a nevelésszociológiai kutatásban napjainkig kialakultak. Az egész stúdium nem régi. 1893-ban hangoztatta W. T. Harris először a szükségességét, és 1908-ban rendszerezte először Henry Suzzalo a Columbia egyetemen. Dacára azonban a megjelent munkák roppant számának, a polgári szociológia alig tudott kitermelni komoly kísérletet arra, hogy a nevelés, s főleg a modern nevelés problémáját a társadalmi aktivitás koordinátarendszerébe állítva a teljes folyamatot láttassa meg, az egyoldalú és additív kauzalitás vizsgálása helyett az organikus egész kauzalitásából induljon ki. Megakadályozta ebben akademizmusa és elvontsága, amely kiépítette a kutatásnak azokat az ágait, amelyek a társadalmi alakulatokat, ez alakulatok egymáshoz való viszonyait és aktivitását ölelik fel, de elhanyagolta a társadalmi lény szociológiájának a kiépítését, ami pedig a nevelésfolyamat megértéséhez, ok-okozati összefüggéseinek teljes kihámozásához föltétlen szükséges, a legszükségesebb. — így egyesek minden okot a nevelő orgánumok (a család, a környezet, az iskola, a játéktér, az állam) társadalmasító funkciójára vezetnek vissza, mint Smith és Good: mások inkább a tanulmányi anyagnak szentelték figyelmüket és annak, mennyire itatódott át ez az anyag társadalmi ideálokkal, társadalmi problémákkal mint Cnedden és Finney; ismét mások a kollektív tényezőt, a környezet hatását állították a nevelésfolyamat középvonalára, mint Dürkheim, szemben 269