Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Fábry Zoltán: Etnográfiai szocializmus

Vetés (a gombaszögi cserkésznagytábor és az akadémikusok kassai kongresszusa alkalmából). Mi a cél? „A magyar új nemzedék paraszti gyökerű emberei öntudatának, demokratikus építő készülődésének és faji értelmű egységesülésének erős megkiáltása. Az új körülmények parancsai elé került magyar élet karcsú új formáit, a magyar haladás fegyelmét akarjuk zárt sorainkkal az életbe vinni. A paraszti földbe meresztve kultúrszemlélődésünk gyökereit, ezzel az orientációval ígérünk a kisebbségi magyarság számára egy természeti gyökerű egészséges tömeg-kultúrpolitikát." A karcsú új formák megkiáltásának fegyelmezett útja — a cserkészet. És ez az út: harc. „Hadjárat a nemzetieskedő nemzetközi világvárosi cserkészet fajgyilkos lehetőségei ellen." A cserkészet „mint a régóta esedékes történelmi értelmű magyar megújhodás pedagógiája meg akarja teremteni a népi gyökerű igazán magyar ifjúsági életet. Ki akarja vinni a földtől elszakadt osztályok, az intelligencia gyermekeit, hogy megismerkedjenek (no most) — a súlyos természeti metszésű népi kultúrával." A karcsú új formák súlyos természeti metszése aztán létrehozza a megváltó speciális gyógyszert: a regös cserkészetet, a regösmozgalmat! „A regöscserkészet jelenti ma az egyedüli szociális magyar célú pedagógiát." K gyakorlatban ennyit: „Jöttek az okosképű szilicei gyerekek, jöttek a bazsarózsás lányok. Gazdag hímzésű szőnyeget terítünk eléjük. . . Ezer év, ezer év, kell-e még egyszer ezer. . . Zseniális virtus. Az apa mulatság előtt a fiához: fiam, van-e bicska a csizmaszárba? És nagy kontúrokban előttem ennek a nagyszerű hegyek közé szorult magyar népnek az arca gránitplaszticitással. Tábortüzet gyújtottunk. Négyszáz ember. Olyan volt ez mint valami pogány magyar áldozás (Ez az!) Mi énekeltünk, meg a legények. Mily nehéz vegyület a nóta, a ritmus. Egybegyúrja, összekényszeríti a szíveket, öklöket, és lesz belőle egy akarat, egy felkiabálás (ugyan mi?): „Hej az egész Sajó mentén nincsen oly legény mint én." Nagyszerű az, amikor a tömeg énekel! A tömeg éneke egy felkiabálásban, ha a regösök egyszer ezt próbálnák kianalizálni: az összekényszerített szíveket, öklöket... De erre nem szabad gondolni, csak tovább limonádézni szociális népi romantikát: „a vándorlások öntudatosítottak és kifújták belőlem a vidéki városok nyomott kispolgári levegőjének fojtogatását. Tudok már egy kicsit szociálisan szeretni!" íme, szociológusok, milyen egyszerű az egész. Egy kis bazsarózsa, bicska a csizmaszárban, és megvan az öntudat. Csapj fel, öcsém, regösnek, és tiéd a szocializmus, az egész Sajó 241