Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Fábry Zoltán: Beteg Európa

hasonlatos a központi hatalmak Mitropa-álmához. Göll előráncigálja a Mitropäer-típust. A kicsiben kitenyésztett európait, a központit, a svájcit, a naiv, természetes jó embert, Edmundot, aki mindenhová egy órával később érkezik, aki Romain Rolland-tól Leninig szentimentálisan hamisan mindenhová betántorog, hogy a végén az új Párizs, az új Európa a haláltánc-Európa a szemébe nevessen, felszívja és elnémítsa. Mert csak a semmi él intenzíven: a dekadencia aktív cinizmusa, emberek, „akik tudták, hogy nem a teremtő életnek. de az ugyanolyan termékeny halálnak vannak felszentelve. Úgy éltek, mint akiknek már nincs vesztenivalójuk. Mint a középkor vogelfrei vagabundjai. Embereknek és Istennek az arcába köptek. Azt keresték, amit megtalálni féltek. Azt építették, amiről tudták, hogy később úgyis le fogják rombolni. Szerették azt, amit gyűlölniük kellett volna, és kinevettek mindent". A civilizáció öngyilkossága, öngyilkosság, tömeges, mámoros, sietős és hisztérikus rekedtséggel ordító: „Hívjátok az amerikaiakat, hívjátok a négereket!" Göll, ez a valahai aktív gondolatzsonglőr, szabadító lépésre már nem képes. Két utolsó könyve: gondolatmonologizálás, költői viviszekció, és nem operáció. Az eurococcus felfedezője játék közben halálra fertőzte önmagát is. Az eredmény: dekadenciaszolidaritás, mely lírai szépséggel vonja be a halál tényét, a pusztulás kéjét. Kacérkodás, mely megöli az egészséges felirtózást. Öngyilkosság, szolidaritás a menekülésben — útmutatás, tett helyett. Ennek az Európának nincs tragédiája, nem lehet tragédiája. Tragédiaképtelen, tragédiajogtalan. Lezáró krónikása csak Göll lehet: a lírai esszé — a semmi láthatóvá tétele. Hívjátok a négereket! Raboljátok el Európát, a mítoszt, és teremtsetek új legendát, új költészetet, új célt! Játék a lehetőséggel, és Claire Göll könyve már címben dokumentál: A néger Jupiter elrabolja Európát. A fehér nő és a néger szerelme, házassága. Nem kreaturális ősformában, primitívségben került itt össze a két ember, de a párizsi civilizáció legfelső csiklandozó fokán. És a négerből, ebből a megvetett, civilizációval leöntött és elaltatott néger entellektüelből kell, hogy kitöijön az igazsággal felérő egyszerű emberi, hogy semmivé szaggassa a fehér nőt, a kultúrcafrang játékos macskáját. Itt a regényben még regényes szexuális motiválás döfi a tőrt a fehér húsba, de a kéz már nem Otellóé, a tőrdöfésnek már hátborzongató szimbolikus jelentősége van, a cím is erősíti, de az entellektüel játék még gyengíti a valóságra döbbenést. A néger René Maran regényei 181