Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Irodalom és magyarság

A méltóságos epigonoknál sorsdöntőbbek a Nyugat „kótyagosai". De ezt a beállítást az irodalompolitika nem türi: csak magunkhoz szabad ragaszkodnunk! Az önképzőköri magyarság fontosabb, mint a Nyugat magyarsága, és így maradunk aztán elszigetelve, elárvulva nevetséges egzotikum: csárdás, gulyás és paprika. Egy otromba, bűnös, véresen szomorú és véresen buta hit kótyagosai: egyedül a magyar katona fogja kivívni a világ csodálatát! Visszakanyarodtunk St. Gallenhez! A kalandozások korához: a kalandorságok felelőtlenségéhez. Mintha el sem indultunk volna ... Az út végén ott áll Trianon. Quedlinburg helyett más követjárás szomorú helye. Az európai irányt nem szabad elejteni. Most ez — létkérdés, a menekülés útja és feltétele. De irodalmunk csak akkor lehet európai, ha kultúránk, vágyunk, célunk összeesik azzal az Európával, mely Trianonok, tankok és Spenglerek dacára a saját talaján újra és megint csak élni akar. Mely nem szárad el lokális egy helyben üléssel, de nem is menekül sem Lao-cehoz, sem Buddhához, de most vajúdja ki magából munkával, megbánással, felismeréssel új korok megtartó csíráját: a testvérember életét, a testvérember szeretetét, szív- és lélekközösségét. Mindenki a maga helyén! Annyi út van, annyi őrállomás, ahol nem áll senki, és minden helyre kell — ember. Örülünk, hogy szerény, becsületes áldozati fénnyel itt-ott műkedvelői előadások petróleumlámpái pislákolnak. Örülünk, ha vannak, mégiscsak vannak, akik házalni járnak vele, házról házra, magyartól magyarhoz, de kérdezni, szólni, ösztökélni csak szabad? Miért nincs több, miért nem lehet jobb? Miért kell észre nem venni azt, ami egy almanach évi terjedelmén túl több akar lenni; minek elébevágni váddal, minek gőgösen, sértődve kaput csukni előle; miért kizárni a világirodalmat — a fejlődés és életképesség értékbiztosítékát — az életünket jelentő magyarság jövőjéből. Miért átkozni, hahotázni azokat, akik új utakon járnak, keresnek, kínlódnak, döglődnek — mindnyájunkért. Miért, miért? Könyörgöm: értsenek. Könyörgöm: nézzenek, lássanak, ébredjenek. Ne legyen itt halál. Életet akarunk, élni akarunk, mert életet fogadtunk! Könyörgöm: könyörüljenek. Ne engedjék felzokogni a mi halotti kórusunkat, a legszomorúbb, legigazabban kottázott magyar siratódalt, Ady vádpanaszát: 14