Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar líra

László, akit Budapestet s néhány nagyobb vidéki központot kivéve az egész magyar nyelvterület ünnepi lírai sugárzásként élvez. Mécs László beszél első ízben a szlovenszkói valóságról a Hajnali harangszóban, simogató sárosi tájélményt, derűs szociális látást varázslón, de a kisebbségi probléma az élmény nagy melegével először Győry Dezső kemény verseiben jelenik meg. Győry mondta ki először, hogy Szlovenszkó a mi hazánk. Sokan megütköztek rajta, hogy ez a költő politikai, erkölcsi dolgainkról, a középosztály sajátos sorsáról oly kendőzetlenül és nyíltan, naturalisztikusan szól hol álcázott, hol bevallott lírai önéletrajzán keresztül. Mécs is erről szól, hisz ez a mi lírai matériánk s kikerülhetetlen. De amit Győry és követői, a fiatal népi gondolatot dajkáló s népi származású költők mint keserű igazságot mondanak ki, pátosszal és agitációval, Petőfi és Ady forradalmas modorában, azt Mécs és ifjú követői, a Kossányi Józsefek, megnyugtatón, belátással, sőt sokszor cukrozva tárják az olvasó elé. És sima, csengő-bongó strófák gúnyájában. Holott Győry és például Morvay mily nehezen szólnak. Görcsös-göröngyös nyelvükkel csak az izzó hitvallás hevében barátkozunk meg igazán. Győry Dezső költészete egy romantikus ízű realizmus stílusát mutatja. A középosztálybeli származású költő adta a fiatal nemzedéknek az első küldetéstudatot. Első demokratikus élményeinket és meggyőződésünket ő foglalta versbe, ő tört lándzsát évekkel ezelőtt a népről, a faluról írott lázhajtó verseivel az akkor még alig tünedező új népiesség mellett. Mécs László és Győry Dezső a két legérdekesebb pólus költészetünkben. Ellentét, melyben egész életünk alapvető ellentétei fejeződnek ki. Nagy terjedelmű örök készülődésünk s meg-megállásunk bennük tökröződik a legjobban. De a művészeti formakészség vasiskolájának szükségét is ők mutatják! Kezdettől fogva jelentős volt a szlovenszkói magyar literatúrában a harcos progresszivitás, melynek útja kifelé könnyű és nyílt ma is. Az irodalmi jobboldalon ezt a költészetet mindig ferdén értékelték, s maguk a költők, eme irányzat értékes képviselői sem látták mindig tisztán útjukat, mondanivalójukat, bár sohasem tagadták meg szerves összetartozásukat a magyar irodalommal, mint azt divatos volt egykor felelőtlenül mondogatni róluk. Európai és korszerűen társadalmi érdekgazdagodás szempontjából e téren kiválnak Forbáth Imre és Földes Sándor. Forbáth, aki a világháború utáni német expresszionizmus neveltje, első köteteiben „kozmopolita" lírát mutat be. 129