Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar líra

így jön ismét létre az irodalom újabb korszaka, ha túlságosan közelről nézve egész életünket, e két évtizednyire sem terjedő időben már „korszakokról" is beszélhetünk. Ez az új korszak a pangás rossz jelei között indult meg. pangás és elfáradás kísér minden nyomon. A személyeskedő, fahangú vitáktól megcsömörlött írók és olvasók visszahúzódtak, s a porondon egy időre ismét a dilettánsok vették át a vezéri szerepet, ezúttal nagyobbára az ún. baloldali műkedvelők. Folyóirat, kristályosító erejű kritikai folyóirat nincs, a könyvkiadás meg-megakad, marad megint a politikai széthúzásokkal ékeskedő napisajtó. De mintha a szervezet most lassan-lassan erősödne, s ismét új aktivitást ígérne, ezúttal megvesztegetően rendszeresebbet. A magyarság ki akarja használni minden lehetőségét a szellemi szervezésnek és alkotásnak. Egyesületeket alakít, országos jellegű szervezőmunkát indít; létrejön a Szemkea Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság, egyre sűrűbben alakulnak a közművelődési testületek, egyre melegebben hangzik fel a kisebbségi öncélúság parancsa. Ha a múltban, főleg az ifjúság révén, a magyar irodalomnak csak bizonyos képviselői jutottak el hozzánk igazi szerepre, most a teljes irodalom hömpölyög felénk, s művészi tökély és igazságosztó mondanivaló egyaránt belénk rakódik. De a program elmondása, a bő újságvita változatlanul tovább tart, s bár poézis és próza egyre sűrűbb kötetekben sorakoznak fel előttünk, a must, a szlovenszkói magyar irodalom mustja még mindig nem forrt ki tiszta borrá. írónak lenni újra meg újra magányosságot jelent, tehát fokozott egyéni felelősséget is. Akik a fordulat óta elmentek innen, holott néhány éven át még itt voltak, megkóstolták az új sorsot s vállalták az írástudó szerepét: a kassai Márai Sándor, a losonci Komlós Aladár, a komáromi Zsolt Béla, a lévai Féja Géza, a költők, Budapesten fejezték ki magukat igazán. Egy költőre nézve nyilván a költővé érés környezete, a fejlődés ideje a meghatározó, nem annyira a születés helye. Azonban a Szlovenszkóról elszakadt új magyar írók hitelében, magatartásában, írói noetikájában elszakíthatatlanul ott van a gyökér, a föld gyökere, melyből sose futottak fel humanizmust megtagadó elvek, Európát, a babitsi nagy hazát csúfoló igék. Igen, ez a föld mindig olyan magyarságot árasztott, mely büszkén hordta magában az örök európai gondolatot. 'Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület — a szerk. 127