Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szvatka Pál: Szloveszkói magyar irodalom

pesten. Szlovenszkón a romantikus rajongás időközben lecsillapodott. A vitairodalom korszaka elmúlt. A szlovenszkói magyar középosztály, amelyről említettem, hogy többnyire háromnyelvű (s főleg nyugaton indogermán józanság jellemzi), hamarosan kikerült az ősköd háborgásának korszakából, átesett az önálló szellem pubertásán, amit az irodalomban a tisztító és higgadt kritikai tendenciák eljövetele, az említett harmadik korszak beköszöntése jelzett. De a most leszürődő irodalom aspektusa magán viseli a múlt lázait. A szlovenszkói magyar irodalom a környezet és a hatások következtében demokratikus irodalom lesz. Középpontjában a nép, a kisember áll. A szempont mindig szociális, a szlovenszkói író el sem képzeli, hogy másképp is lehet. A stílusra nagy hatást gyakorolt a modern orosz irodalom, amely a magyar szellemre sehol nem hatott annyira, mint Szlovenszkón. A cseh irodalmi racionalizmus és a huszitizmusban gyökerező óriási cseh vitairodalom nyomait ugyancsak fellelhetjük a szlovenszkói magyarok írásművein. Városi irodalom helyett megnemesített vidéki irodalom tárult elénk, az eddiginél kevesebb magyar tradícióval és több külföldi hatással. A nyegleség, a cinizmus, a fölényeskedés, a privát élmények boncolgatása háttérbe szorul benne. Elvitathatatlan, hogy a szlovenszkói magyar írók műveiben, még a technikailag primitív és szellemileg kissé együgyű írásokban is gyakran olyasvalamit találunk, ami meglep, mert elüt a magyar irodalom általános mentalitásától, valami természetes és nem patetikus ízt, hűvös racionalizmust, de mellette bizonyos nyomottságot és szerénységet, irtózást a múlt magyar hibáitól,_ a büszke szertelenségtől. Ez nem az uralkodó nép művészete, ez a mélyben élő tömeg csendes és ijedt, néha lázongó és elkeseredett panaszkodása. A ragyogó individualizmus helyét a szürke, de etikus kollektivizmus hangja foglalja el. Már az elütő alapvonások miatt érdemes a szlovenszkói magyar irodalommal foglalkozni. Sokáig tartott, míg az új szellem pubertásának .két alapsajátsága, a líra és a vitairodalom után megjelent az elbeszélő költészet. Az az epika, amely elhagyta a primitívség szféráját és művészetté nemesítve tükrözte már az elmúlt szellemi vajúdások eredményét. Az elbeszélő költészet, amely nem jelentett többé mesterséges és politikai célokat szolgáló regionalizmust, hanem súrlódás nélkül beilleszkedve a magyar irodalom egyetemébe mégis magán viselte az eredetiség nyomait. A jelen könyv bizonyítani óhajtja, hogy a szlovenszkói 104