Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dénes György: Szegény emberek

— Az is lehet, hogy ma hajnalban. A kerülő komor arccal nézelődött körül, de ő sem tudott meg semmi közelebbit. Baltáját dühösen vágta a tuskóba. — Ha a körmöm közé kapom, kitekerem a nyakát! Fogas András csendesen kérdezte: — Megtalálja, Kiss bácsi? Az öreg szúrósan nézett a szeme közé: — Három nap múlva megmondom, ki lopta el. Istenemre, előkerítem. Fogas Andrást megnyugtatták ezek a szavak. Kezet rázott a kerülővel. — Majd aztán beszól hozzám, ugye, Kiss bácsi? — Menjenek csak haza nyugodtan. A fuvaros befogta a lovakat, felkászálódtak és indultak hazafelé. — Hát a nyesés hol maradt? — kérdezte otthon az asszony. Az ember csak lógatta a fejét. — Ellopták. A fakó asszony arca még jobban elszürkült erre a szóra. — Ellopták ? ... No, hogy a nehézség rántsa össze a kezük szárát!... Hogy a tűz lángja égesse meg a testüket! A vakarcsnyi asszonyból csak úgy fröcsögött az átkozódás. El-elakadó lélegzettel öntötte ki a mérgét, szemét hol összeszűkítve, hol kerekre kimeresztve. Arca kivörösödött az erőlködéstől, a lába reszketni kezdett. Mikor már nem bírta szusszal, a székre vetette magát és elpityeredett, mint egy kisgyerek. — Ezért törődtél, ezért dolgoztál annyi napot? Az ember nagyot nyelt és rekedten motyogta: — Nem tudom, mért kell ebből olyan nagy komédiát csapni ? Felesége úgy felpattant, mint a vipera: — Hallod-e, te! Talán bizony örülnöm kellene? Várj csak, várj, a fenekedbe csíp a fagy nemsokára! 42