Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

— Vallásban, istenben, karácsonyban hisz-e? — Az asszony ... Margitka ... bízott. — Na látja, és mégis meghalt. Maga pedig megmaradt. — Becsület az én hitvallásom ... meg a józanság. — Mindkettőnek meglátja a hasznát!... Egyébként ... — folytatta az öreg — itt nem maradtak! — Lefelé mutatott. — Innét nem ástunk ki civilt. Negyven németet kapartunk itt össze. Egy egész híradós osztagot... Másutt keresse őket!... A hatóság is jelen volt az ásásnál. Kalmár úgy bámult az öregre, mint egy varázslóra. 8 Mint akkor, tíz év előtt, Kalmár ezúttal is nyakába vette a hivatalokat. Sok emeletet megjárt ismét, sok jó tanácsot meghallgatott. Sok türelmetlen emberrel összekapott. — Forduljon az árvaszékhez! — mondták. — Menjen a négyszázhatosba! — A kerületi tanácshoz tartozik! — Mit akar tulajdonképpen?... Nekem is meghalt a gyermekem. Csak nem gondolja, hogy a magáé feltámadt!... Tizenhárom év múltán jut eszébe? Keserves volt mindezekre válaszolni. Egy szemüveges hivatalnoknővel majdnem egymásnak mentek. — Kérdezgetnek, küldözgetnek... de zúgolódnak, ha nincs az országban rend! — ordította Kalmár. — Mi nem zúgolódunk? Mi nem vagyunk olyanok! — Hát akkor inkább zúgolódnának ... és vinnék az ország dolgát előbbre! Egy másik, fiatal, fitosképű kereste végül elő az iratokat. 32