Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Nagy Irén: Kádervallomás

rencsés helyen robbant. Talán éppen az ágyban, az ágynemű között. Valami lefékezte a robbanás erejét. Mindenki szakértő lesz egyszerre, mindenki tud egy érdekes esetet, velem már senki sem törődik. A feleségem a fenthagyott bőröndöt siratja. — Legalább egy kis ruhaneműnk maradt volna — óbégatja. — Elhallgass — kiáltok rá hirtelen, de ahogy rémült szemét rám veti, megenyhül bennem a harag. Ha ez lenne a váltságdíj a három gyerekem életéért, — gondolom — akkor talán lenne erőm újra kezdeni... Amikor az anyjuk meghalt, akkor éreztem ezt a szörnyű ürességet magam körül... sehol egy tárgy, amibe megkapaszkodhatnék... sehol egy kéz, amely felém nyúlna ... nincs magányosabb lény a föld kerekén az embernél... * „Anyám fiatalon, harmincéves korában halt meg, tüdővészben." Otthon majd sokat kell pihennem. Egész nap csak feküdni fogok, de nem az ágyban. A nyugágyat át kell húzatni, ez lesz az első dolog, ha hazaérek, s aztán felöltözve ott fekszem majd az ablak mellett, hogy kiláthassak a kertbe. Egy hónap, és csupa virág lesz minden. Talán addigra már pokrócok közé csavarva kint is fekhetek a kertben... ha nagyon szép idő lesz ... ha nagyon melegen süt majd a nap ... Milyen lassan múlik az idő. Itt ülök az ágy szélén felöltözve. Társaim, akikkel majd egy évig feküdtem egy szobában, ellenségesen hallgatnak. Már elbúcsúztam tőlük, de barátságunk már a búcsúzás pillanatában semmivé lett, pedig még ki sem léptem a szanatórium kapuján. Irigyelnek ... Még egy utolsó hőmérőzés ... Csak éppen kíváncsiságból ... a helyzeten már nem változtat az eredmény ... A főorvos megmondta, hogy hazamehetek, bármely pillanatban itt lehet a férjem ... csak a saját megnyugtatásomra csinálom ... 216