Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Monoszlóy Dezső: Karácsonyi történet

hogy reszket a keze. De hát micsoda ördög műve ez? Hacsak nem az a tegnap esti beszélgetés a csárdában. A kocsmárossal ültek kettesben, s akkor egyszer csak azt kérdezte a kocsmáros: — És maga nem féltékeny a feleségére? — Én? Dehogy — mondta akkor, de most érezte, hogy belenyilallik a visszaemlékezés. Tegnap nem beszéltek róla többet, de ma mintha valaki egész nap csak erről beszélgetne benne. Közben kiért a hegyi útra. Szembe vele az ivó ablaka világított. Megkerülte a csárdát. Itt a falhoz valami félig kész pajtaféle volt tapasztva. Az alá állította a traktort. A hűtőből kieresztette a vizet, be ne fagyjon reggelig, aztán a hátsó ajtón át az ivó melletti szobába lépett. Itt volt a szállása. A szobában négy vaságy nyújtózott egymás mellett. Az egyik a kocsmárosé, a másik a prešovi fiúé, az övé, a negyedik meg azé, akinek éppen kell. Az ivóból átszűrődött a beszélgetés. Mihály ledobta a bekecsét, megigazította a nadrágját, s belépett az ivóba. Az asztal körül favágók ültek, ő maga egyenesen a pulthoz lépett. — Egy féldeci fehéret — mondta. — Jó estét, Mihály — fordult meg a szóra a kocsmáros. Mihály nem válaszolt semmit. A kocsmáros vöröses, szeplős arcába bámult és várakozott. Amikor az italért nyúlt, hangok dörömböltek a fejében. — Aztán mondja csak, — kezdte rekedt, mély hangján — minek kérdezte azt tőlem tegnap? — Mit? — hajolt közelebb a kocsmáros. — Hát azt, hogy én meg a feleségem, vagyis, hogy nem féltékenykedeme rá ... Csak nem ezen törte a fejét egész nap? — Ezen, — dörrent Mihály hangja sötéten és felhajtotta az italt — adhat még egyet ebből. A kocsmáros teletöltötte a poharat. — Hát azt csak úgy mondtam — csóválta a fejét 208