Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Marton József: Cézár halála

— Te, valahol kutya ólálkodik — aggodalmaskodott Rezső. — Azért nem kell hogy rögtön inadba szálljon a bátorságod. A kutyák különben sem bántanak bennünket. Ez pedig a mi kutyánk. Figyelj ide! — Cézár! — rikkantotta el magát. Vendégváró csaholás volt a válasz. Megkerültek egy falat, Misi feldöntötte az ajtónyílást elzáró pléhlapot és egy tágas helyiségben találták magukat. A mennyezet közepe hiányzott, de a falakon látszott még a foltos és felhólyagzott festék. Az egyik sarokban gyalulatlan deszkából hevenyészett kutyaól állt. Előtte egy farkaskutyakölyök rángatta pórázát és üdvözlésként a farkát csóválta. — Hát ez a mi főhadiszállásunk, — telepedett le Misi egy hordóra — ez pedig Cézár. A kutya azon nyomban a beszélő lábszárához dörgölődzött. Rezső tisztes távolságból bámészkodott rájuk. — Néhány hetes lehetett, amikor hozzám csatlakozott az utcán. Az istennek sem tágított mellőlem. Mit csinálhattam vele? Otthon hallani sem akartak róla. Kieszeltük Gézával, hogy itt szállásoljuk el. Nincs is semmi baj vele, csak a kosztjával vagyunk megakadva. Rengeteget zabál. — Szervusztok, srácok — hömpölygött be a néhai ajtón egy tömzsi, szegletes arcú fiú. — Ne, Cézár, faljál! — vetett oda egy átzsírosodott csomagot, melyet a kutya iziben széttúrt és lakmározott belőle. — Képzeljétek, — magyarázta az újonnan jött fiú szélesen hadonászva — mi esett meg velem. Ahogy a Pacsirta utcából bevettem a kanyart, elődöcögött a házból az öreg szivar. Az a nyugdíjas vagy mi a szösz, akit itt felejtettek. Azt tanácsolta, vigyázzak magamra, mert valami kivert kutya kóborol errefelé. Minden éjszaka hallja a vonítását. Majdnem szétrobbantam a nevetéstől. Kapcsoltam rögtön, tudtam, hogy Cézárról van szó. Megköszöntem a figyelmeztetést és sürgősen eliszkoltam. Cézár, a kóbor kutya, akinek 192