Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Mács József: Két finánc között

Mács József: KÉT FINÁNC KÖZÖTT Nagy fába vágom a fejszém. Elmondom, hogyan kerültem el tizenhét éves fővel hazulról. Tudják-e, mit jelent a szülőfalu határától távolodni és nagyon meszsze elveszni egy más országban? Magam sem tudom, milyen szándék ágaskodott bennem, nem is gondolkoztam rajta. Elég annyi, hogy készültem a hosszú útra, miután apám beleegyezett, hogy szerencsét próbáljak. Ám a hűség kedvéért illő megjegyeznem, hogy nem hajolt szívesen az elgondolásom felé. Amikor indulás előtt ismételten előálltam elhatározásommal, hogy tanító leszek, azt mondta: — Nyughatnál, fiam. Nem neked találták ki a betűt. — Hát kinek? — kérdeztem. — Annak, aki szereti. így álltunk bizony apámmal hadilábon azon az emlékezetes nyárutón, a háborút követő második esztendőben. Mert azon az úton, amelyikre én készültem rálépni, két ország színeit mutató sorompó feküdt keresztben. Még szerencse, hogy a gyermeknek rendszerint nemcsak édesapja van, hanem édesanyja is, nagyanyja, és mindenféle rokonsága, akik úgy megkötözték az apám nyelvét, hogy többé meg sem próbált ellenkezni. Egyetértett az úttal, sőt az utolsó napon segített is. Persze, csak olyanformán, hogy többször figyelmeztetőleg felemelte az ujját. — Aki elmegy, nézzen szét jól, nehogy itthon hagyja, amire esetleg szüksége lesz. Aznap tehát fürgén széttekingettem. És minél lejjebb hanyatlott a nap az ég tiszta boltozatán, annál 180