Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lóska Lajos: A kis szeplős

— Például szilonfehérnemű... — vetette oda undorral a lány. Hányinger környékezte, ahogy a férfihangulat változására gondolt... Nyalta, falta, most meg már rúgna rajta! — Van eszed, kis szeplős... Szilonholmi csak huszonötön fölül kapható... Az ötvenest elfogadtad volna, mi? Nos, az anyád, mondhatom, az szerényebb! Feleletre se várt, a pénzt az asztalra dobta és elment. Mici elsápadt, öklére hajtotta a fejét, úgy zokogott csendesen. Sok mindent megszokott már. Hiszen még ki se maradt az iskolából, mikor férfiaknak dobta az anyja ... Tisztelhet-e ilyen szülőt? .. . Mégis fájdalom járja át, ha arra gondol, hogy a nála járt férfihoz az anyjának is volt köze. Attól az időtől fogva kínozza ez a megmagyarázhatatlan érzés, mióta anyjával egyszerre esett teherbe. Tőle elvették az orvosok, mert gyengének vélték, de anyja megszülte a gyereket. A sarokban álló gyerekkocsiból nyöszörgés hallatszott. Mici odalépett. Vékonyka ujjai ökölbe szorultak. A fél éves fiúcska rosszul aludt. Sokat evett. Mert anyja azzal ment el: „Az étel a kamrában van. Te felőlem éhen veszhetsz, de Péterkének elég legyen!" Olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná fojtani apró kis féltestvérét. Gyűlölte, valahányszor eszébe jutott, hogy ez az a gyerek. Mikor azonban a nyöszörgés keserves sírássá vált; megszánta. Addig igazgatta, csitítgatta, míg újra el nem aludt. Aztán hirtelen elfordult tőle, felmarkolta az asztalról a pénzt, és azt szorította, mintha szégyene, lesüllyedése okát fojtogatná. A huszonötös összegyűrődött, teljesen összezsugorodott a markában. Utálattal csapta földhöz és belerúgott úgy, hogy a szekrény alá repült. Sóhajtva leült az asztalhoz. Fogja a tükröt, és nézi magát... Vörös haja ritkás, szálas, a homloka szögletes. Savószínű szeme karikás, és mintha mindig csipás volna. A szája nagy, fogai kiállók. És a tömérdek szep164