Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)
Lehoczky Teréz: Ásó-kapa
Nem kellett ügyvédember, sem más jogmagyarázó hozzá, hogy Ilona megértse, mi a társadalom érdeke: kiskorú, apró gyerekek, tartóssá vált békés, boldog együttélés az új családban, a másik oldalon viszont egy széthullott, rég felszámolt házasság, amiből Ezeregyéjszaka csodái révén sem lesz már soha semmi. * Minden változik, másul és tökéletesedik, akarvaakaratlanul hozzáidomul az élethez. Öntödébe kerül a törvény, a szokás, az ízlés, modor, hogy újjáöntsék, élethez, valósághoz alkalmazzák. És van néha úgy is, hogy az új bizony fáj. Majd kétezer évig úgy mondtuk, hogy a házasság szentség, a házasság szerződés. Ma úgy mondjuk, hogy a házasság társadalmi intézmény, nem öncélú, misztika odvában kiköltött valami. Az óriások, gigászok játékához hasonlatos fejlődés azt követeli, hogy a halott dolgok, a halott, immár tartalomnélküli formák megmaradjanak önmaguknak, ne támadjanak fel, ne kísértsenek újra meg újra poraikban papirosok jogán az ítéletnapig, ne feszítsék keresztre a valóságot. Ez az egyik szempont. A másik az, hogy nincs olyan megrögzött idealista, aki megtaposások, megaláztatások, keservek és felgyüremlett időhegyek után valakit még igazán szeretni, visszavárni tudna. Aki mást mond és „j'attendrais"-ra, örök Csipkerózsikára céloz, az csak cikornyás, kenetteljes szószátyárkodást, papos szószaporítást bocsát a világba, szenteltvizet szór a boszszúra, a „megmutatom én"-re. Ha mégis akadna egy-egy díszpéldány, akár nő, akár férfi, az már csak kihaló, zöldpatinás, múzeumba való régiség-hűség, Louis-stílusű bútor, gobelinek és krinolinok korából. S ha megesik akarata ellenére a „novellás" válás, ne lásson benne megaláztatást, kijátszást, személyi tragé11 Szlovákiai magyar elbeszélők 161