Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lehoczky Teréz: Ásó-kapa

Ölik magukat és egymást a hallgatással. Jozefin tudja, miért jött Vilibald ... Emberei je hát meg magát! — Ami történt, azt már ne bolygassuk... — szólal meg a férfi. Mintha kútfenékről jönne a hangja. — Olyan volt akkor az élet... Ha lehetne veled okos szót váltani... elválhatnál. Nem kívánjuk ingyen! Nesze! Szúrás, vágás a szívbe, elhagyott asszony sebébe. Máris érezni, hogy durva lépés történt... Többesszámban szólni és kufárkodni egy asszonnyal, aki mindenképp fölébe kerekedett!... De Vilibald nem ügyvéd, nem költő, ő csak azt szajkózza, amit a fülébe rágtak. Bezzeg a felelet szájközelről, gyorsan hallik: — A saját gyerekeid éheztek, akkor nem volt soha pénzed és nem tudtál megtalálni. Most azért a tyúkért kijöttél és pénzt kínálsz. Te alávaló!... Sohasem írom alá a válást, mégha meggebedsz, akkor sem! Élj csak bagolyhiten tovább, jól van az neked, te senki! Eredj ... Eredj, mert mindjárt lelottyantlak lúggal! Még az utcán is kiabál utána, bőszülten, sírásba fúlón. Nyílnak a szomszéd ablakok, kerítéshez tolongnak, kinézdegélnek az emberek. Jozefin magyaráz, két mondatban löki oda a megaláztatást, újabb sérelmét. Mind igazat adnak neki... Még hogy a betyár ennyi gonoszság után is jóljárjon?!... Trécselnek, leszólják a buta szerelmet, a világ valamennyi vadházasát, erkölcsrontókat. Különösen az asszonyok tartanak össze, fatytyúkat emlegetnek, a vadházas fattyúkat szapulják. Logikátlanok, igazságtalanok némileg, nincs bennük nagyvonalúság, csak kispolgári önzés, formaszeretet és bosszúvágy. Vigasztalják Jozef int, buzdítgatják: — Maradjon világ csúfjára az ilyen gyerek! Ügy kell neki, minek jött a világra! Vagy: — A maga férje fizetett betegsegélyzőt, nyugdíjat. Ha nem válik el tőle .. ne legyen buta ... magát illeti 156