Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lehoczky Teréz: Ásó-kapa

borotvált férfi, pecsétgyűrű az ujján. Úrféle. Sokat néz rá. Ő meg vissza. Egyszer odaküldte őt a kávéházba egy szállodavendég üzenettel, lila borítékos szerelmeslevéllel, akkor látta meg a zenészét. Ahogy most hazafelé mendegél, útjába akad egy templom, elnyeli őt és újra kidobja. Csak pillanatig volt benn, de az is elég volt ahhoz, hogy fanyalogva elsírja a csali-mancsú szenteknek, kontár, elmázolt freskóknak: adják oda neki az első hegedűst a „Tivoli"ból. Nem firtatja, szereti-e ezt a szmokingos, lakkcipőjű fiatalembert, első vágya: menekülni a bódés, deszkafalas villanegyedből. így kezdődött minden, majd úgy folytatódott, hogy Jozefin zsarátos szívvel, a szálló hetedik emeletének egyik személyzeti, lichthófra nyíló kis szobájában megadta magát Bauer Vilibaldnak. Reggelre csupa cigarettavég, szétszóródott hamu az éjjeliszekrényen, feltúrva az ágy, homályos, csöpögő az ablaküveg. A lichthófból hagymaszag áradt be, szakácskurjongatás, mosogatólányok visítása. Illúziófosztott kopár másnap. Csak a gond nőtt meg rizikóval és bizonytalansággal. De Bauer Vilinek tetszett a lány. Ripacs muzsikus volt, azért került a zugkávéshoz és törzsvendég lotyóihoz. A becsület azonban nem áll mindig egyenes arányban a tehetséggel. Amilyen ügyetlen, semmi zenész volt Vilibald, olyan kitartó és szoknyát becsülő volt, még ha az nem is tartott az örökkévalóságig. Kiköltözött a külvárosba, tábort ütött az ólak, tyúkok, kacsák között. Hordta az utcai vízvezetékből a vizet, segített dugóhúzó-bajszú apósának ragasztani, foltozni a kátránypapír-tetőt, ólat eszkábálni az újdonsült malacjövevénynek, anyósa meg kiküldözgette vele fületlen rocskában az összesepert trágyát a nem messze terpeszkedő városi földekre. Hiába, nem lehetett mindjárt szabadulni, lakást bérelni, holmi spekulánsoknak, lakásügynököknek lelépés fejében ezreket leguberálni. Vettek az ószeresnél egy megnyagdult, háromlábú 140