Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lehoczky Teréz: Ásó-kapa

A szerelemgyári proletariátusnak is megvan a maga piaca, ára, várható átlaga és nyomora. A mopsziis asszonyság, a kávés gazdagságban megkövéredett neje, éppen kiadós, finom húslevest vacsorált odahaza. Öreg, izmos kakas főtt benne, nagy taréjjal, megtermett, szép sárga lábakkal. Most idejött az urát megvigyázni, nem pásztorórázik-e a vörös hajú kasszírnővel. Lám... itt van, ni! Az ura persze nem lát semmit! A zenészek lebzselnek, vihognak, a vécé előtt álldogálnak, pedig öt koronát kapnak egy órára, azonkívül komplett vacsorát is mindegyik. Csak lopnák az ember zsebéből a garast, a senkiházik! Előszólítja a főpincért és kerepel neki, utasítja általa a muzsikusnépet, fogjanak már hozzá a kornyikáláshoz. Azok észreveszik a pulykaasszonyság súgás-búgását, de csak élcelődnek, mulatnak valamin tovább. — Miféle vircsaft megy ott, Herr Ober, mit izélnek? — Egy lányon nevetgélnek, ugratják vele az első hegedűst, a Bauert. Ügy látszik, belebolondult az a lány. Gyakran jár ide. Mindig tapsol neki. A szeme meg majd kiugrik, úgy nézi őt... — mondja a főúr körülnézve, majd fejével az ajtó felé int: — No, éppen most megy ki. Háromnegyedes zöld kabátban. — Ja so! Egymáshoz valók. Egy büdös krajcár nincs nekik. Flancra van, aber cipőre már nem. Félre van taposva. Micsoda népek van manapság ! A megszólt, zöldkabátos leányzó Krocha Jozefin. Húsz éves és szobalány a „Carling" szállóban. Faluról került ide, hadirokkant apjával. Ott a szegénysoron laktak, rogyadozó, csupa por viskóban. Sehol egy csipetnyi álom, fantázia, minden kopár, csak a templomtér kisült pázsitján kapirgált egypár tojóstyúk, egyébiránt még az ablak előtt elzötyögő rozzant szekér is újdonságnak számított. Itt a városon aztán zsákfoltozott az anyja egy malomüzemben, az apja fát járt hasogatni módos villákba. Mégse lett sokkal jobb a soruk. Falun a módosabb rokonság időnként leeresz138