Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Egy marék föld

őket, azzal visszaszaladt. Nemsokára ketten jöttek az urával. — Jó napot adjon Isten. A mérnök felnézett a papirosról, kurtán felelt. — Jó napot. A szomszéd, aki szintén Kánya volt, fiatalabb, de egytestvér Kánya Jánossal, a bátyjához ment, megbökte. — Régen van, hogy jött? A mérnökre mutatott. — Csak épp most, hogy jött. Ifjabbik Kánya is a mérnök háta mögé állott és kiváncsi, gyanakvó nézéssel szurkálta a térképet. — Nincs itt hiba semmiben, kár a köccségér . . . Az öregebbik Kánya rántott egyet a vállán, mogorván maga elé szólt. — Azt majd a térkép mutatja ki. Az asszony a szomszédokkal sugdolózott, mert közben a szomszédok is a kert alá gyűltek. Suttogtak, mutogattak, halkan beszéltek, senki se mert hangos szót szólni. Mert hátha hiba esik a számitásba. A mérnök föltápászkodott ültéből, a mérőszallagja után nyúlt és elindult a harmadik szomszéd mesgyéje felé. — Kezdhetjük. Két kócos gyerek hamar elkapta a lánc két végét, a mérnök velük haladt. Mértek. Az összefutott népség szusztalan csöndben nézett, folyton csak a mérnök kezét nézték, ahogy az hosszú szögeket szúrt le a földbe. Már közeledtek a Kánya János da92