Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Árverés

az ujjat is megsértette, de szép lett, de jó lett, de öröm volt nézni, ahogy tavaszi szikkadás után befogta magát Péterke és szaladt vele az udvaron keresztül-kasul és a szomszéd gyermekek és a szomszéd nagyok jöttek, hogy megcsudálják a kis szekeret. — Jaj. . . szerelmes Istenem ... én jóságos Istenem . .. Elszaladt Anna az emberek közül, hátraszaladt a kert végébe, futtában két öklét a fülére szorította, hogy ne halljon, két szemét dehogy is fordította volna hátra, nehogy, jaj, lásson. A becsüs is várt, nehezen ment neki a becslés. De azért mégis kimondta, mert muszáj volt. — Egy gyermekszekér . .. hm . . . igen . .. húsz korona .. Nagy Imre arra gondolt, hogy ha a nagyot nyolcvanötre becsülte, akkor nem igazság, ha ezt húszra teszi. De nem bánta, nem kellett neki. Az ügyvéd nem látott semmit, nem látta az arcokat, a szemeket se látta, csak azt látta, hogy érdekes paraszti munka, csinos munka, tökéletes szekér en-miniature. Ezt megveszi. — Huszonegy . . . Fiatal gyümölcsfa mellett állott Péter, karó volt a fának állítva, hogy rendes legyen a növése. Irtózatos volt a lendület, amellyel sújtott és mindenki csak egy loccsanást hallott, meg csak annyit látott, hogy az ügyvéd girhes kis teste ott rángatózik az udvar keményre taposott földjén. Rángatózik, veres haját elborítja a vörös vére, azután már nem is rángatózik. Öt perc se telt el, amikorra már Péter engedelmesen, szelíd gyermek módjára nyújtotta két kezét a csendőrőr6 Tamás : Sziklán cserje. 81