Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Árverés

csak az apróságok voltak hátra. A végrehajtó az ügyvédre nézett, az ügyvéd visszanézett rá, intett, hogy folytassa. — Egy gyapjúkendő. A kis Péter ott lábatlankodott a hivatalos emberek körül, szép barnaszemü négy éves legényke, sok szenvedő ős egybegyűlt komolysága volt az orcája. A gyapjúkendő szóra felfülelt. A becsüs Péterhez fordult. — Hol a kendő? Most már hideg volt Péter, túl volt a dolgokon. — Hozom. Befordult a házba, hogy kihozza. De akkor már a kis Péter is megugrott, be a házba, az apja előtt. Mert ugy történt, hogy amikor látta, hogy a sok gonosz ember kihordja, birtokba ^eszi az apja dolgait, ő is hamar összeszedte titokban azt, amije volt, egy kis kalapácsot, picikét, gyereknek valót, ami a szomszéd fiáé volt, és két zseb napraforgóért cserélte, meg a falovat, amit az apja hozott neki a vásárból és siettében az anyja keszkenője alá dugta, a szekrény tetejére. A végrehajtó is utánuk ment, talán azért, hogy vigasztaló testvérszót szóljon Péternek, talán azért, hogy addig se kelljen látnia az ügyvéd veres arcát, meg a sok falubéli embert, aki lassan beszivárgott az udvarba. Bement utánuk és látta, hogy kapaszkodik fel kis Péter a székre, a székről a sifonra, amig a nagy Péter keresi a kendőt. Látta a falovat, meg a kalapácsot is látta, azt is, hogy szalad ki a házból hátra az istállóhoz az állatokhoz az emberek közül. Látott mindent, és ahogy újra kikerült a tornácra, ne79