Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Elröpül a madár

nézett a madarak felé. Olyan volt ez csakugyan, hogy az ember elfelejtett minden egyebet. Talán a fészkét irigyelték Csórinak, a vattát, amely puha és a dróthálót, amely véd és tegnapi ebéd maradékát, amelyből küzdelem nélkül jól lehetett lakni. Mihály feleszmélt és ki akart törni a rejtekhelyéből. — Apu, ezt én nem hagyom! Megszorítottam a kezét. — Várj még! Yijjogás szállt a kert felől, szarkák cserregése. Két vén szarka, akit már napok óta figyeltünk, mert egyre gyakrabban állapodtak meg a kert fáin, hirtelen rebbenéssel tört elő a kert felől és rászállt a tornác korlátjára. Rászállt a két öreg és csak nézett a rigóseregre. Azok pedig megálltak, már nem csapkodtak, hanem hirtelen riadalommal menekültek. Messzire, túl a nagy diófán. Csóri ottmaradt egyedül és felhevülten nézett ki a dróthálón. Rápislantott a két öreg szarkára, azok visszanéztek rá, így álltak egy pillanatig, azután a két öreg elrepült, de csak a nagy diófáig. Onnét hangos cserregéssel üzentek vissza Csórinak. Reggeli után, ahogy Mihály megnyitotta a kalicka ajtaját, Csóri kedvetlen unalommal bújt elő, de hogy jobban körülnézett, fellebbent és csak a diófán állt meg. Ráült egy vékony ágra, hintázta magát és tollászkodott. Ebédig ült ott és csak akkor repült le, amikor meghallotta a kapu felől a Mihály hangját. A vállára szállt, mint egyébkor, de a szeméből hiányzott a régi gyermek friss nevetése. A szeme riadt volt és öreg. Délután a két öreg szarka a kocsiszín tetejére szállt és 38