Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Elröpül a madár

folyosó legvégén állították fel Zsuppánnal, akire munka közben úgy átragadt a fiamról az izgalom, hogy a végén ő is mindenáron be akart bújni a kalickába. Dehát az mégse ment. Gazdagon ömlött a délelőtti nap, amikor először tette Mihály Csórit a kalickába. ő magának is tett be alacsony ülőkét és a két kis madár úgy nézett szembe egymással a kalickában. Mihály beszélt, Csóri hallgatott és igen jól megértették egymást. — Ugye, hogy meleg van itt? Nagyon süt a nap, de majd segítek én... Lombos ágakat tört az udvari fákról és tele árnyékolta velük a kalickát, — Na látod Csóri, most már jobb... Azután a kicsi macskát vitte be a kalickába. Fiatal volt a macska is, Csóri is, Mihály is, nem szállt még rájuk az öregség gonoszsága, így a Csóri barátságosan bökött csőrével a cica felé, az pedig lágy pehely-lábával pofozta vissza. Utána meg befeküdt mellé a vattára, karéjban nyúlt el a puha fekvőhelyen és akkor se mozdult, amikor Csóri a háta lágy prémjére fektette fejét. Elaludt mind a kettő, Mihály meg halálos óvatosan bújt ki a kalickából és sokáig nézte a teremtő Isten megvalósult szándékát. Mindennap friss lomb került a kalickába, közben Csóri nőtt és tollasodott, már hetyke és hosszú volt a farka és a cica is reggelenkint a deszkapalánkon fente a karmait. De azért nem lett semmi baj. Reggelenként, amikor Mihály kinyitotta a kalicka ajtaját és Csóri erős szárnycsapásokkal repült a díszkert zöld gyepszőnyegére, a cica is nagy ugrásokkal rohant utána. Maga elé tartott két lá34