Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Karácsonyi ének

— Ja j j apám, segítség! Egyszerre ért oda Jarkú hátulról és a két finánc oldalról. Zseblámpa villant az egyik finánc kezében, a másik meg izgatott kézzel kapott Józsi után. A lámpa fénye a Józsi arcán terült el és a két finánc egymásra nézett. — Gyermek. .. — Az ... A lámpa fénye újra villant és a Józsi két barna szeméből bő gyermekkönnyek indultak el, megtáncolt rajtuk a villanyfény. Már felült a földön, nem mert még felállni, csak ült, de jobbkezében állt a kis fenyőfa, szinte úgy látszott, mintha gyöngeségében arra támaszkodnék. — Van baj, fiu? A finánc kérdezte ezt. — Ni-nincs . . . jajj... ne bántsanak! A lámpa fénye újra villant, kicsit oldalt, éppen a kis fenyőre. A fenyő is kicsi volt, vézna volt és sovány, mint a gyermek és úgy tetszett így, egymás mellett, mintha testvérek lennének, a gyermek és a fenyő. És a fenyő gyenge ágain egyszerre gyertyák fénye gyulladt, csengők csillingeltek, aranydiók himbálództak és olyan édes csodálatos világosság lepte el az ágait és olyan édes csodálatos gyermekboldogság lett a Józsi arca és a szeméből is eltűnt az apja gondja, hogy a finánc sietve zárta el a zseblámpa fényét. Ügy gondolta tán, hogy minek ide más fény is, embertől való, amikor ez világol itt, ez, a fa ágain. Nem szóltak egy szót sem többet, úgy tértek el az útból. Csak a fiatalabb, aki lőtt, az simogatta meg titokban a puskája csövét. Azért, merthogy ez egyszer nem talált. 178