Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Örök pilótázás

A grékus pap szélesre terült a nevetéstől, a vendéglősné szégyenkezve szaladt ki. A közjegyző kiitta a maradék borát. — Hehe ... csak arról jutott eszembe, hogy a mérnök úr is keresett valamit, oszt nem találta, mint a miskolciak. Szlávik az órájára nézett és már kapott is a kalapja után, csak az ajtóból ért rá elköszönni. — Hová siet, mérnök úr? — Haj, nekem nem küld senki drótválaszt. . . Egészen este lett, mire mindenki visszatért és a betongép már ragyogó villanyfényben indúlt meg, villanylámpát vezettek a mélységbe is, zakatolva indúlt el a gép, hat ember öntötte bele a kavicsot, két ember a cementet, egy a vizet és a másik oldalon a gép csúnya nagy szája okádta a folyékon követ. Széles deszkacsatorna irányította a hideg lávát a mélység felé, lent apró emberek lapátokkal várták és parancs szerint hányták hol ide, hol oda. Szlávik maga ment le és maga irányította a küzdelmet. A víz egyszer jobbra a szegletben tört elő, egyszer pár méterrel odébb, hamar odadobatott egy halom betont. A víz még hetyke volt, még játszva tört át az anyagon, de az egyre keményebb lett és a víz árja egyre gyöngült. Fent a parton emberek álltak, kíváncsi lomhasággal bámulták a rohanó mozgást. A betongép nem hagy pihenőt, éhes szája egy percig sem állhat üresen, nem kell parancsszó, nem kell pallér, parancsol a gép. A szivattyú motorja egyszerre kihagyott, lihegett, a szívószárny egyet kurjantott, azután eleresztette a vizet. Az emberek riadtan álltak meg, Szlávik felszaladt a létrán a 164