Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Festett deszkák

Józsi is egyszerre nevetni kezdett és nagyon a szemébe nézett a gazdájának. — Az könnyen meglehet, merthogy sokat jár ide Ferenc, a boncoló, oszt biztosan ő hozza a szagot. — Hej . . . hej ... — Sokáig hallgatott a mérnök, amíg megint megszólalt. — Hát hogy is vót, Józsi? Minek tagadni? Nem érdemes, merthát a múltkor is. avval a cseresznyével se volt semmi baj. Nem is gondolt többet arra, hogy tagadjon. Amikor észre vette a bódét a kórház udvarán és azt is, hogy alig egy lépésre áll az út szélétől, mindjárt arra gondolt, hogy a deszkájából igen jól megtudná építeni az ólat a hízóknak. Sokat törte a fejét azon, hogy miképen kellene csinálni, a végén abban állapodott meg, hogy nem lesz abból senkinek kára, ha az út egy kicsit másfelé fordul, mint ahogy a mérnökök kitűzték. Neki a bódénak, hogy el kelljen dobni az útból Nem is kellett hozzá egyéb, csak kiásni egy este azt a fiatal gesztenyefát, ami iránypontnak volt megadva és két lépéssel odébb ültetni. Nem volt vele sok baja, alig volt még gyökere és ahogy kiemelte földestől, gyeptéglával tűntette el a nyomát. A többit már tudja a mérnök úr és azt is biztosan kitalálja, hogy esténkint, amikor a többi ember mind elment és ő ottmaradt, hogy rendbe tegye a szerszámokat, mindig két-három szál deszkával tért haza. Apránkint tünedezett el a deszka, nem vette senki észre, de meg nem is kellett az senkinek. A zöld festéket meg azért fordította befelé, hogy mégse legyen nagyon szembeszökő, merthát sok irigye van az embernek. Amikor idáig ért Józsi, akkor már nem nézett a mér128