Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Sziklán cserje

A pincében már igen otthon van Józsi, ügyesen tudott segíteni a hordók feltöltögetésénél, csak azt nem tudta sehogy felérni ésszel, hogy a gumicső végén magától folyik a bor, ha előbb jól megszippantja az ember. Évek óta csudát Iát ő ebben és hiábavaló dolog megmagyarázni neki a csuda fizikáját. — Mégis csak jobb dolog a lopó, ott látja az ember, hogy mit csinál. Igen, mert a lopónál, ha szívja az ember, a szájába is befuttathat mindig egy-két kortyot. Hogy el ne epedjen, mondom neki, hogy keressen poharat fent a házban, Felment és visszajött, üres üveget hozott magával. Rászóltam: — Ez nem pohár. Józsi megint nevetett. — Hadd igyon a család is, ne csak én. Kapott ezért külön is magának, az üvegbe is az asszonynak, meg a gyereknek. Józsinál igen gyorsan hat a bor ereje és ez abból látható, hogy a rendesnél is többet beszél. — Ha tetszett volna látni, hogy a múlt héten az a rendőr hogy' megölte magát . . . — Miféle rendőr? — Hát az, hogy is hívják . . . Szkocsdopole. Csak anynyit hallottam, hogy pukk, mert éppen a ház előtt mentem el. Bemegyek az udvarba, hát ott ül az eperfa alatt egy lócán, csupa egy vér. Azért, hogy rendőr, meg hogy idegen, gondolom mégis megnézem. Közelebb megyek hozzá, rám emeli a szemét, oszt pislog rám. Mondani akart valamit, de nem tudta már kimondani, mert akkorára már meghalt. Gondolom, te is minek jöttél ide, azzal szalad117