Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Gábor nem mozdult. Bodor uram megelégedetten dőlt le az asztal mellé. Maga elé motyogta: — öleld meg ... előttem! Hehehe!... előttem! Hal meg érted! Gábor most nehezen mozdult az asztal mellől. A lányhoz lépett, aki sírásra csuklott fejjel várta. Gábor tanácstalanul nézte egy darabig, és csendes hangon szólalt meg: — Marha állat gazdád van, Aniska! Én nem mondtam neki... A lány sírva fakadt, és megfordult. Indulni készült a lépcső felé. Gábor megfogta a karját, és megindult vele ő is. Felmentek a pince falépcsőin az udvarra, s a pincében ott maradt Bodor uram egyedül. Ivott, nevetgélt és motyogott tovább magában. Az udvaron Gábor elengedte a leány karját. Kedvét kereső, szelíd szavakkal mondotta: — Ne szenvedj fölöslegesen, Aniska! Nézz rám, nézz jól meg, s aztán imádkozz sokat értem. Én mindnyájatoknál többet elviselek, s mégsem panaszkodom! Ma éjjel én elindulok innen, s ha ez megvigasztal, miattad is bánkódni fogok néha! Olyankor gondolj rám, és szeress engem! Erős, széles karjával megölelte a szegény, puha testű mindenki lányát, és gyengéd, hosszú csókkal hajolt a szája fölé. Odakísérte az ajtóhoz, és betuszkolta rajta. Könnyű testtel, rúgódó lábakkal ment ki az utcára. Mámor és nagy elhatározások tették fürgévé a menését. Most, most tényleg nekiindul! Ha ebben a jó, nyugodt pillanatban el tud szakadni innen, ki tud jutni a házak közül, rá tud lépni az országútra, akkor már elmegy innen, s élni fog tovább. Ezeket a perceket, ezt a pillanatot kell kihasználnia. Futni kezdett az úton. Futott, hogy kijusson a városból, hogy elmehessen ezek közül, akiket annyira szeretett, s nekiindulhasson a világnak. Rémülten állt meg. Mi ez? Le akar-e ülni, be van-e rúgva, nem bír-e tovább?! Hová lett előbbi határozottsága?! Mért nehezedett el egyszerre szaladó két lába? A város szélén, Káposztás Agiék háza előtt, az utca 93