Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

előtt, és suttogó hang szólította az ajtóhoz. Egy városi őr állott ott kioltott lámpával, felhajtott nagy köpönyegben. — Menj, amerre látsz! — suttogta Gábornak. — Itt a gabonásházak során szaladj el, arra nem találkozol senkivel. Ezt Weiszmüller Júlia lányasszony küldi neked! Szaladj! Kendőbe kötött apró csomagot adott át Gábornak. így mondotta, hogy „lányasszony", s Gábor mosolygott ezen. Ez a jó ember nem tudja elképzelni, hogy valaki lány létére ilyen dolgot művelhessen egy legényért! Közelebbi helyzetben kell annak lennie vele, s azt akarta a címmel jelezni, hogy ő nem olyan buta együgyű, aki ilyenekhez nem ért. — Lányasszony a bivaly fejed! — mondotta neki Gábor. — Ha te olyan magad szántából engedtél volna ki, amilyen lány és tiszta ő, akkor nem lenne egy rézgarasod sem! — Avval már semmi gondod se legyen! — motyogta dühösen a vénember, és a zsebéhez tapintott. — Gondosan bezárta az ajtó lakatját, s közbén Gábort unszolta! — Eredj már, eredj, valaki meg ne lásson! — Alabárdjával koppantva az utca köveit, indult a főtér felé. Gábor a magtárak hosszú során futott ki a városból. Gondtalan, fürge testtel és nehéz lélekkel futott. Most, hogy ismét szabad volt, s mehetett, amerre jónak látta, most érezte igazán, hogy kilökték, elverték és kiközösítve maguk közül megsemmisítették. Még a börtönben is jobban érezte magát, mert ott fogva tartották, nem engedték, ott azt hihette, hogy azért teszik, mert maguknál akarják tartani, vigyáznak rá, szeretik. Fájdalomtól reszkető inakkal szaladt sokáig, egészen Bodor uram városszéli kocsmájáig. Az udvar felől bezörgetett az ablakon. Bodor uram jött ki az ajtón. Csodálkozva ismerte meg Gábort, és sugdolózva mondotta: — Várj itt! Felöltözök! Kis idő múlva megint ott állott az elgondolkozott legény előtt: — Gyere! Lemegyünk a pincébe! 90