Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza
azok már soha! S mert én úgy akarom, hát úgy lesz: hazamentek, és ezentúl is szorgalmatosságban fogtok dolgozni. Ha néha rám gondoltok, szívesen veszem! Azt ne higgyétek, hogy én most mentem elpusztulok! Ohó, ahová én beteszem a lábamat, írás nélkül is kenyér s bor kerül az asztalra, s a bort megiszom s a lányokkal sem úgy áll az én dolgom, ahogy vén Keresztury irigysége szeretné, hanem úgy, ahogy a vén kujon a maga számára kívánná! Ha nem láttok is, ne aggódjatok, jól megy az én sorom ezentúl is mindig! Egyszer meg majd megint visszajövök, és aranyszerszámos lovak fogják húzni a kocsimat. Mert ha én valamit nagyon meggondolok, abból nem hibázhatik semmi sem! Mert én igen gazdag vagyok, s ha holnap már Svábországban lennék, azon se volna mit csodálkoznotok! Most hát azt gondoltam, hogy ti álljatok munkába, s hagyjatok engem utamra! Azt aztán mégse felejtsétek, hogy az igazság csak úgy derül világra, ha valaki feláldozza magát érette! S az Úristen ne adjon se éjjeli, se nappali nyugodalmat annak, aki azt meri mondani, hogy nem ezt tettem én! De annak se, aki emiatt nevez engem iszákosnak vagy fajtalankodónak! S végtére annak se, aki azt merné mondani, hogy én nem szerettelek titeket, jó fiúk. A legények fényes szemmel hallgatták Gábort. Ebben a pillanatban mindenre képesek lettek volna érette, s nem is tudták, hogy mi lesz a következő perc kötelessége. A szónokló legényt élvezték rajongó lélekkel, és megindított bensejük mosollyal és könnyel küzdött a váltakozó kedvű szavak hallatára. — Nem engedünk, Gábor! — tolongtak közelebb Gáborhoz. — Nem engedünk, s te se hagyd magadat! — Még egyszer ne ismételjem, hogy miképpen legyen — felelte Gábor, s már ott állott az alabárdosok között. Az utána tolongó legények szeme előtt lépett ki a kapun, s már nem mehettek utána. Hangos kiáltozás közben nyomakodtak a mesterekkel összekeveredve a kijárathoz, de itt a befelé szegzett alabárdok megállították őket. Az elöl állók összeverekedtek az Őrökkel. A kapuban 85