Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

s addig üthetné, amíg megdöglik, s csak ő marad felül, egyedül a világon! Gőgösen hangosat kacagott. — No még én meg tudom védeni magamat! Tóbi, a kis szász ugrott eléje. — Mert látod, Gabika, arról van szó, hogy csak veled egyedül akarnak legújabban elbánni! Hogy a többinek mindnek megbocsátanak! Gábor Barabásra csodálkozott: — Mi a te? Mit mond ez? Barabás nyugtalanul felelte: — Geréb Márton uram mondotta, hogy már nem az öt főlegényt követelik a mesterek, hanem megelégszenek eggyel is. A többinek megbocsátanak, csak mindjárt munkába fogjanak! Az az egy te lennél, Geréb uram úgy hallotta! — S az az egy fővezér te vagy, s más nem lehet, Gábor, azért! — hadarta Répa Mózes. Gáborban megint keserű érzés mozdult. Váratlanul Káposztás Ági könnyes szemére gondolt. Ércököllel vágta mellbe magát, és elvakultan ordította: — Én hát, ki volna más?! Kár annyira mosakodnotok! Mindig mondtam, hogy én vagyok! Én csináltam, én vállaltam, én akartam mindent, s ti csak szolgáltatok nekem! Én parancsoltam nektek, s azért tettétek meg! Én állok oda mindenki elé, s úgy mondom, hogy én nem tudtam tovább tűrni a méltatlanságot! Mindig hencegni fogok vele! Hej... füüü Nagyot fújt. Kivörösödött arcában sötét szemeket villogtatott. A legények zúgó ár módján tolongtak körülötte, s úgy örültek gyönyörű, nagy haragjának. Egyikük eléje toppant. Nagyot kurjantott. — Hisz azt mondjuk mi is, hé! Egy az igazság, s az az, hé! Mitől vagy haragos, atyafi, hé?! Kórusban nevettek. Gábor fátylas szemmel bámult rájuk, s megdobbanó szívvel értette meg őket. Hisz ezek is tudják, hogy ő a kiszemelt, ő a büntetésre jelölt. Hisz ezek örvendhetnének, hogy őket semmi baj sem éri, mehetnek 78