Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

hogy mért szóltam ki azokat a csúnyaságokat? Hagyd el már no, ide hallgass! Hát azt akartam én tudni, hogy mennyire szeretsz, hogy igazán szeretsz-e? Hogy nem csak úgy kislány módra ábrándozol-e felőlem, hanem amikor megtudod, hogy milyen gonosz, férges körtve vagyok, akkor is úgy tudsz-e érezni irántam, mint előbb! No, érted-e? Jól van-e?! — Hányszor mond... mondtam, hogy sze... szeretem! Mindig tudtam, hogy kend férg ... férges kört... körtve, de mégis mindig sze... szerettem. Mindig, mindenki avval kínzott, hogy miket csinál a menyecskékkel meg mindenkivel, de én mégis szerettem ... kend ... kendet..ha férg ... férges is! — No látod! Hát csak ezt akartam tudni! Mert, ide figyelj! Ne szipogj már, hanem nézz rám! Hát tudod, én a mai napra egész éjjel készültem. Olyan éjszakám volt, mint Gábor fejedelemnek, mikor nem tudta, hogy másnap ölik-gyilkolják, tömlöc mélyire vetik-e, vagy ő cselekszi ezt a fellázadt urakkal. Érted-e, hogy milyen választása volt? Nedves tömlöc mélye, vagy megfényesített új korona a fején! Hát most már tudod, hogy hogyan érzett! így éreztem én is! Hanem egyről aztán biztos voltam! Arról, hogy akármi vár is rám, reggel, legelőször, mindenekelőtt ide jövök hozzád, és megmondok néked valamit. Nézz a szemembe! Azért jöttem! A kislány szorongva, de a legény meleg hangjától mégis bizakodóan kérdezte: — Mi hát, mondja, Gábor?! — Ide hallgass! Tudod-e, hogy honnan van az én bátorságom az effélékhez? Örököltem! Apámtól meg testvérbátyámtól maradt rám! Tőlük tanultam meg, hogy aki bátor: cselekedjék, aki gazdag: adakozzék, aki erős: verekedjék, s csak halálában nyugodjék! — Csak legalább ne inna, Gábor! Ezt az egy rossz szokását hagyná el, édesapám is mondja! — vetette közbe elgondolkozva a kislány. — Móddal iszom én! S te vagy a kerékkötőm! Vagy legalább te leszel, ha úgy akarod! 73