Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Szétnézett a besötétedett utcán, amely lassan megtisztult a járókelőktől. — Hogy szép lány vagyok, annyit sokszor hallottam kendtől! — mondotta vissza a lány. — Meg is mondom én mindenkinek, akinek jár! — Hisz épp ez a baj! De most hagyjuk ezt, fontosabbat akarok mondani. Apámtól hallottam, hogy magát okolják a rebellióért. Az esti gyűlésen azon tanácskoznak, hogy ha Téglás Gábort elfognák, akkor a legények szétmennének! A fejedelem tanácsosa is ott volt, s azt mondta, hogy ha a magyar mesterek is beleegyeznek, akkor ő elfogatja magát! — Állok elébe! — mondotta Gábor, és nevetett. — Köszönöm a híradást. Be akart ugrani a kertbe, de a lány könyörgő hangja megállította: — Gábor, nem volna-e jó, ha ma éjjel megszökne? Baj lesz ebből! Egy év múlva már visszajöhetne, addig elfelejtik! Hát szóljon még valamit! ... Én ... — Nagyon éhesek vagyunk, Juliska, de nem szerelemre! Küldessen nekünk valamit, a templom mögött átvesszük! Ha maga hozná el, meglátnák! — Nem tűröm tovább! — szólt a lány mellett álló öregasszony rossz magyarsággal. — Hisz ez szemtelenkedik veled, Júlia! — Magával mért szemtelenkedjek öreganyám?! — mondotta Gábor. — Óh! Gyere, Júlia! Ez hallatlan! — sipogott a megsértett, és megragadta a lány kezét. Gábor nyugodtan folytatta: — Jegyezze meg, Juliska, amit már sokszor mondtam, hogy a céhmester lánya ne alázza meg magát velem! Nem vagyok én hozzáillő. Ha pedig szerelemről van szó, akkor lehet nekem százszor is a céhmester lánya, akkor is akkor ölelem meg, amikor akarom, s akkor, ha szeretem! A lány sírva fakadt, és szőke, nagy fejét az öregasszonyhoz bújtatva ment tovább. Gábor megsajnálta. Utánuk szólt, s a lány visszajött a falhoz: 55