Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

akarta a beszédet, de a lépcsőn magasan állt, s így egyszerre megpillantotta az utcán, a tömeg mögött Léta uramat és kíséretét. Köhintett egyet, és sietve szólotta ki: — A legények gyűlése ünnepélyesen elhatározza, hogy a sérelmes ügyben egy akarattal fog cselekedni! — Ügy van! Elhatározzuk! Éljen! -— zajongták újra lelkesen a legények. A beállott nagy csöndbe hallani lehetett: „A céhmester!" Keskeny utat engedtek az érkezetteknek, akiknek élén kemény arccal lépdelt Léta uram. Megállott a tornác előtt, szembefordult Gáborral, és messze hallható, lassú hangon ezt mondotta: — A csúnya zajból már tíz utcával előbb értesültünk, hogy nem valami szegény elköltözött társatokat siratjátok! Gábor pillanatnyi megrebbenés után bátran felelte: — Gazduram, a legények azért jöttek ide egybe, hogy az életben levő ötvöslegények sorsa felett szomorkodjanak! A magyar ötvöslegényeket olyan borzasztó bántás érte, hogy már nem tudták türelemmel viselni. A város, sőt az egész ország tárgyalja már ezt a jogtalan sértést, amely bennünket ért. Az emberek nem tudják el sem képzelni, hogy gyávaság-e vagy miegyéb tartott bennünket eddig csendben! Már a gyerekek csúfolódását is kénytelenek voltunk eltűrni, mert már az utcán kiáltották ránk az emberek, hogy ha szemen köpnek, hát simán letöröljük! — Ügy van! — zúgott fel a tömeg, s a céhmester parancsoló tekintete alatt is csak lassan és nehezen csendesedett el. Az együttes érzés és Gábor szavai a céhmester előtt is kiáltozásra gyújtották a legényeket. Valaki közülük hangosan mondta: „Ránk kiabálják a gyerekek a legújabb nótát, hogy: Két hétig sovány lepényke, Sipirc tovább, legényke!" Léta uram magában egy pillanatig igazat adott nekik. Egy tömegben, szép fiatalságuk feszülő erejével küzdve látta maga előtt azokat, akiket egész lelkével szeretett, 45