Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

goztak, szabad idejükben egymáshoz szaladgáltak, és nyíltan elégedetlenkedtek. Magára rángatva ruhadarabjait, Léta Pál szemrehányást tett magának, s a másik két mesternek: — Nem nyúltunk elég erős kézzel a dologhoz! Most indulhatunk, mintha háborúba mennénk! Az utcáról lárma és futó lábak zaja hallatszott be hozzájuk. Mintha tényleg háborús lárma remegtette volna meg a várost. — De hiszen még azt sem tudjuk, hogy tényleg nem halott van-e Tógyinénál? Kigyelmed már biztosra beszél! — vetette ellen Keresztury uram. — Ej, csak a vak nem látja! Én már napok óta tudom, hogy ez lesz a vége! — morogta a céhmester, miközben a Kisöcskös segítségével a csizmáját erőszakolta fölfelé. A reggeli jelenetre gondolt, a Barabás izgatott kérdezősködésére Weiszmüllerről és Wohlgemuthról. Téglás Gábor eltűnése s a legények sunyi válaszai jutottak eszébe, mikor a műhelyszobában faggatni próbálta őket. — Csak a vak nem látja! — mondotta ismételten, és ezüstvégű botot vet a kezébe. Rendes gúnyájában délcegebben járt, mint a munkához valóban. Hosszú, szép sza-* kálla a mellét verdeste, rendbe szedett fürtjei fiatalos tömöttséggel fedték hatalmas koponyáját. — Gyerünk! — mondotta mély hangján, s a másik kettő biztonsággal indult utána. A kapu előtt mások is csatla^ koztak hozzájuk, és kíváncsi gyerekek csapata kísérte őket. A céhmester tiszteletet és bölcsességet sugárzott. A bölcsességre pedig ugyancsak szüksége volt. A Tógyiné udvarán s háza előtt akkor már ott zajongott, tolongott mind a százhatvan magyar ötvöslegény. Tűzhöz se futottak volna gyorsabban, mint ahogy idejöttek. 6 Az alacsony házikó lépcsőin Tógyiné lelkendezett Téglás Gábor elé: 42