Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Csak annyit érzett, hogy el van veszve. Mint a szellem mindig a nyers erővel szemben. Ez már a materiális élet örök tragikuma. A nő megvédése mint lovagi kötelesség e pillanatban igazán minimális helyet foglalt gyorsan örvénylő gondolatai között, mert annyira tudatában volt saját értékének s ez egész értékkomplexum súlyosan veszélyeztetett voltának, hogy amellett ilyen másodlagos szempontok, mint egy könnyelmű nőszemély megvédése udvarlója erőszakosságaitól, igazán egy szemrebbenést sem érdemelt. Hideg veríték öntötte el egész testét. A kis nő belemélyedő körmeit már nem is érezte, valami ólmos zsibbadtság lett rajta úrrá, bénultan meredt Jack fekete árnyéka felé, ajkai néhány hangtalan petyegés után nyitva maradtak, s Cinege úr úgy meredt az eléjük toppanó artistára, mint az áldozat a lecsapni készülő kobrakígyóra. öntudata e pillanatban — életében először! — kihagyott. Tehetetlen massza volt az egész nagyszerű ember. Pedig micsoda értékes massza — csak mi tudjuk! —, és micsoda veszélyben! Jack megtorpant a kapu előtt, gyanúja bevált, itt sejtette a szökevényeket. Most szétterpesztette lábait, s két rettenetes karját kiterjesztve, nagyot bömbölt: — Áhhh! Hát itt mekkfatytok, díszmadarakkok! Pelitek fojtokk lelket nekik! Majd én attok nekkett utfarló, te pestia! — És bal ökle megfenyegette a Cinege úr háta mögött szipogó rémült leányt. — Tégett mek csatornápa tuklakk bépelé, te kukacc! — üvöltötte Cinege úrra, jobb öklét, s rettenetes csont és izomcsomót ott táncoltatva a sokszor ismertetett kis bajusz előtt, majd egyetlen markolással összefogta Cinege úr felöltőjét a mellén — a vérpiros szegfű ez ősemberi markolás veszélyeztetett területén belül esvén, pillanatok alatt szecskává mállott szét —, s úgy megrázta hősünket, hogy a több ízben s méltán decensnek nevezett test rongydarabként reszketett, lobogott, hánykolódott a sötét kapualjban. (A rongydarab erős kitételéért bocsánatot kell kérnünk magas állású hősünktől, a hasonlat azonban annyira 303