Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Én akartam ezt... így van jól. Kívül, a templomban, felzengett az orgona záróakkordja, a délutáni zsoltár meleg áhítata bejött a nyitott ablakon. Megnyílt a templomajtó, és a pap lassú, tempós lépéssel jött a háza felé. Angéla felugrott, a másik szobába szaladt, a mosdótükör előtt púderrel fehérítette el a Szlávik szája nyomát. Bement a pap a szobába, a palástot beakasztotta a szekrénybe, aztán átment az ebédlőbe. Szlávikhoz lépett. — Ha úgy tetszik, mehetünk. 3 A templom melletti térségen már együtt zsibongott a sok presbiter meg vállalkozó. Amikor Szlávik közeledett feléjük a pappal, Galamb Sándor, a kurátor együvé terelte őket. — Gyerünk, emberek, az iskolába. — Minek? — Hát árlejtést csinálni. Tibor Péter nem látta ezt szükségesnek. Szürke fejű, villogó nézésű vén ember, de azért fiatalos mozgású. — Minek a'? Nem rüfög mán, meglehetünk itt is. A többiek ráhagyták, így hát az árlejtés a templom mellett kezdődött el. Néhány kifaragott tölgygerenda hevert a bejáró mellett, arra telepedtek. Szláviknak asztalt hoztak ki a paptól, meg széket. Leült az asztal mellé, és a vállalkozókhoz fordult. — Kérem az ajánlatokat. Tibor Péter felállt, a pap felé nyújtózkodott, és minden testrésze azt kiáltotta, hogy sürgős a mondanivalója. A pap ráintett a szemével. — Csak azt akarnám tudni, hogy a mester urak tudják-e, hogy mi a tennivaló a templomon? Járó ingerülten szólt rá. — Hogyne tudnák, hiszen azért volt kint a mérnök úr, hogy azt összeírja. 214