Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Testvér, kiről festetted Pál apostolt? Fra Giuseppe a homlokára tette az ujját: — Itt van ő — s aztán a szívére mutatott: — és itt. Elhallgattunk. Később újra szólani kezdtem: — Fra Giuseppe, nem jól van ez így. A te Pálodban soha nem lesz meg a vérnek színe, szívének lüktetése, színtelen emberarc az. Ráncokat festesz arcára, s nem lesznek igaziak, a derű, amit ajka köré festesz, merev és hamis, hajat is festesz ugyan neki, de láttad-e te már az igazi hajnak selymes fényét? Szemében áhítatot hiába keresnénk, tekintete nem meleg, nem visszafénye a lelkének, keze görcsösen fogja a köpenyt, hol van ujjainak hajlékonysága? A dombok egyhangúak, szürkék, pedig, ha kitekintenél az ablakon, s elnéznél a nyugvó nap fényében izzó hegyek felé, vajmi mást látnál, mint amit lefestettél! Hangomból érezhette, nem gúny, amit mondok. Csendesen felelte: — Nincs igazad, Hilarius testvér. Nincs, mondom neked bizonnyal. Mert hitvány másolatokat fessek-e az erdő fáiról, ezt az egy mai napot fessem-e meg, amikor örök időkre szólón ezen az egy képen akarom megörökíteni minden napok fényét és minden mezők színét? A lelkem és szívem áhítatát hozom, amaz elvont dolgokat, melyeket a Hit és az isteni igazság éltet, nem pedig egyetlen ember arca, testének változó mozgása. Az örök, nagy művészetbe nekem is csak bepillantás jutott, a magam gyarló eszközeivel csak így mutathatom be, amit akarok. Ez az én lelkem áldozati lángja, amelyet minden dombok fájának s minden szemek ragyogásának tüzével kell meggyújtanom. Nem szabad a kinti természetet szolgalélekkel másolni, amikor a bévülső embert akarod megmutatni. Egy nap: lidécfény, minden nap azonban: Örök Tűz, és nekünk ezt az örök tüzet kell ápolnunk magunkban, Isten szolgáinak... Pál apostol itt: minden ember, a dombok: minden földek, a fa: minden fa. Az apostol szeme a végtelen gondolat tükre, mozdulata az örök Mozgás, amely egy pillanatban mégis merevnek tetszik talán... Pál apostol itt csak jelkép, de 176